géptelenség

egy időre elpusztult a gépem köldökzsinórja. de már újra gépes vagyok bármire!

Ilyesmiket csinálok mostanában

Csillaghullás

Feküdtünk a Tejút alatt, hallgattuk a tücsökcipelést, és bámultuk a hullócsillagokat.


(Mindig ugyanazt kívántam. A biztonság kedvéért akkor is, mikor nem hullottak, csak ott álltak a csillagok.)

(Egyébként sokáig nem tudtam kívánni csillaghullás közben, mert akkor mindig csak annyi mászott az agyamba, hogy "Hűű!", de aztán elhatároztam, hogy én nagyon akarok közben is kívánni, és a végére már sikerült.)

Selyemkendő

Hát, kicsit kezdetleges, de ez volt a legelső próbálkozásom, és apróbb technikai nehézségeket is gyártottam magamnak, ami kapkodást eredményezett. Azért szerintem jó, főleg az alján szeretem a színeket. A fa lombja nem az igazi, de sebaj.

Ritkán írok

Most a drótékszerkészítést kóstolgatom, meg társadalmi életet élek, meg hasonlók, ezért vagyok ilyen ritka... Jó móka ez a drótjáték.

Anya és hugi

- Holnap grízgaluskát is fogsz enni.
- Miért?
- Mert megcsinálod és megeszed. Szereted.

Játszófelület

Összefesthetem a pincét mintásra!

nagylevegő

 

(a nemalvás... attól néha megbuggyanok. na jó, nem az a fő. de most kicsit egyensúlyba billentem tán. mint egy nagy lélegzet. kifuldokoltam magam kicsit.)

fenébe

Már hiányzik. (Meg)bolondulok érte.

sóhajtásnyi

Ezt az illatot pedig bele akarom zárni egy dobozba, hogy mindig meglegyen. Bár elevenek maradnának az emlékek, és ne rothadnának magukra hagyva a testben...!

Juteszembe

Egyébként nagyon érdekes, hogy a mostanság találomra elolvasott könyvek és megnézett filmek erre a bizonyos novellaötletre egytől egyig utalnak számomra kicsit. Mármint vannak olyan vonások, amik hasonlítanak talán, és legfőképpen bennem olyan hangulatot keltenek, amilyet az.

Novella

Ma kaptam egy novellát. De ez ám nem egy közönséges akármilyen novella, hanem nekem lett írva, és bele lettem írva. Nagyon tetszik. Majd én is fogok írni egyet annak, akitől kaptam. Remélem, mihamarabb sikerül. Még régebben statisztika előadáson firkálgattam, kiknek mit szeretnék készíteni, és akkor megjelentek ötletek a fejemben, csak akkor nem állt módomban beleringatózni, és ezért most hirtelen nem tudok belefogni, mert kicsit kihűlt bennem. De majd felelevenítem.

Selyem

Még régebben kaptam selyemfestéket, de a hozzá kapott kendőt olyan biztos helyre tettem, hogy legalább egy évig nem találtam meg. Tegnap eszkábált nekem apa egy keretet, vannak benne lyukak, azokba fűztem be a cérnát, így hozzávarrtam a feszítőkerethez a kendőt, és ahol lazának bizonyult, ott celluxos rásegítéssel feszesítettem. De ez a megoldás túl körülményes, úgyhogy majd valami szivacsot ragasztok inkább a keretre, és gombostűzök, azzal lehet állítgatni is szerintem. Aztán ma belekezdtem a festegetésbe, de történt egy kis baleset, kiömlött az egyik festékem nagyja... A bordó. Hát, a műanyagkuka mintát kapott. A pacákat kiegészítettem kis képpé, így most van rajta kabóca, virág, napocska, repülő... A kendőm egyelőre szárad, talán még hozzáfestek egy picit, jelenleg ilyen:

(A sarkok alá jégkrémdobozokat raktam, mert túl alacsony lett a keret.)

Csak röviden

Mostanság nincs kedvem írni, inkább rajzolgatok, olvasok, sokáig alszok, élvezem a nyarat... Apa dolgozott valahol, és kapott tiszteletjegyet, úgyhogy megnéztük a Hyppolitot, aztán apa biciklisversenye miatt utazgattunk, jól megtámadott az algériám a mezőn, tüsszögtem, nyusziszemű lettem, meg minden, ami kell, de én azért szeretem a réteket, csak néha ők nem szeretnek engem, mivel nem sikerült gördülékenyen ügyintézni az egyetemen, még oda is vissza kellett utaznom, most már azt is tudom, hogy a szakdolgozatra, a védésre és a záróvizsgafeleletre egyenként is ötöst kaptam, nem csak összességében, szóval örülök, meg minden, a buszon visszafelé egy három év körüli kislány áthuppant mellém - eredetileg mögöttem ültek az anyukájával -, beszélgettünk, rajzoltunk és hajtogattunk, az anyukája meg örült, hogy lefoglalom a csemetéjét, tegnap palacsintát sütöttünk a húgommal, az felért egy kabaréval, főleg mikor azon vitáztunk, melyik paca micsoda, elég fantáziadús elképzelések és érvelések születtek, néhányat fel is jegyeztem egy kéznél lévő reklámújságra, aztán előszedtem a szalvétás, kagylós, képeslapos dobozaimat, és a könnyebb megkülönböztethetség érdekében összefestettük őket. Huh, így egy szuszra ennyi. Azt hittem, csak két sort fogok írni...

Frissdiplomás!

...bár még nem kaptam meg. De ötös lett a záróvizsgám! Valószínűségszámítás és sztochasztika tételt kaptam, hááát, a valszám nem a kedvenc állatfajtám, de kedves mosolygós vizsgáztatóknál feleltem, a szakdogavédésemben is csak a bevezetőmbe kötött bele egy pindurit az egyik bácsi - amivel mondjuk nem értek egyet, de teljesen mindegy.
Elég maratoni volt, míg kijutottam abból a teremből, hát még mire eredményt is hirdettek. Hárman kaptunk ötöst a hétfői kupacból.

Utána elmentünk megünnepelni, először táncoltunk - másnap alig bírtam lábra állni, lett egy csöpp izomlázam -, aztán fogtuk magunkat, és elvonatoztunk a Velencei tóhoz, és belementünk. Mivel ruhám csak annyi volt, amennyit viseltem, csak térdig mentem bele, addig tudtam felhajtani a nadrágom. Nagyon kellemes a víz! Megnéztük a napfelkeltét, az egyik reggeli vonattal visszajöttünk Pestre, visszavillamosoztam a koliba, és röpke - tartalmas - 27 órai ébrenlét után elszenderedtem, vagy inkább belezuhantam az ágyba meg az álomba.
Volt néhány vicces pillanat, például a Záhonyra futottunk, vagy a "jó estét!"-ünkre a "jó reggelt!" válaszok...
Hú, még mindig fáradt vagyok.

Egyébként elhatároztam, hogy annyi buborékfújót veszek, ahanyast kapok. Az egyik boltban, ahol végre tartottak, megkérdezte az eladó lelkesen mosolyogva, hogy hányat kérek, de mikor rávágtam, hogy kilencet - a szobatársam négyest kapott -, akkor picit meghökkent, és mondta, hogy annyi sajnos nincs. De később egy másik boltban már kaptunk. Ma este elmegyünk bóklászni/hintázni/beszélgetni/fáramászni/bubifújni/akármitcsinálni. Csak azt sajnálom, hogy a színes ceruzáim és az összes ilyesmizém otthon van. Holnap elvileg szerzek egy igazolást a diplomáról a felvételihez, és akkor ki is költözök.

Huhh.

Jajajaj

Hát félek, na. És nem voltam elég szorgos. De legyen szerencsém, jó? És ne bántsanak nagyon, jó? Pénteken felvételi, hétfőn záróvizsga. Szóval most félek...

Egy nagy szusszanás

Hát sikerült levizsgáznom mindenből, bár kicsit pechem volt néha, máskor szerencsém, kicsit viccesen hullámoznak a jegyeim, de hamar letudtam mindent. Most lehet koncetrálni a felvételi-záróvizsga kettősre. Ez még annyira talán nem vidám dolog, mert azt hiszem, ebbe még egy jó nagy löket energiát bele fogok fektetni... (Hogy honnan veszem? Hm majd csak találok még valahol a sarokban...)
Mindenesetre ma mindenképp tartok egy pihenős napot, mindjárt neki is állok festegetni-ragasztgatni-nemtudommitcsinálni.

A bárány és a farkas

A tegnapi vizsgám viccesen alakult, olyan könnyen feledhetőnek éreztem az anyagot, meg is beszéltük az egyik szaktársammal, hogy én márpedig a kettes tételt akarom (nem fűztem hozzá olyan nagy reményeket, hogy sikerül megkapnom, de hát legalább akarjam), ő azt mondta, a hármas a kedvence, neki az kell. Beültünk úgy, hogy ő ült a szélen, mellette én, mellettünk további két ember. Jött a bácsi, és kiadta sorban a kettes, hármas, négyes, ötös tételt. Röhögtünk kicsit. Nem kellett volna előre engednie az ajtóban, akkor pont megkaptuk volna a kedvenceinket, de azért így is örültem. Igaz, hogy itt-ott kicsit bizonytalan voltam az átalakítgatásokat illetően, el is csaltam néhány konstansszorzót, volt benne egy leheletnyi humbug. A kérdésekre nem tudtam teljesen válaszolni, de azért körülbelül, és rendes volt, és ötöst adott.

Ehhez képest a mai... Irtózatos vérengzés volt. Tizenötből öt embernek sikerült átmenni, pedig a múltkor meg állítólag boldog-boldogtalant átengedett. A következő vizsgaidőpont létszámkorlátja 45 fő, ez hamar be is telt, az utána következő alkalom is büszkélkedhet már 15 fővel. Csak az a bökkenő, hogy az bizony egyes embereknek már nem jó, mert a záróvizsgájuk után lenne... Hogy mit kezdenek vele? Gondolom, csereberét. Én nem szívesen adnám a későbbi időpontomat, de ha valakinek ezen múlik, akkor persze megteszem. Majd meglátjuk. Ja igen, én a szerencsés öt emberben vagyok, nem a kirúgott tízben, tételosztáskor annyi szerencsében azért részem volt, hogy előttem a legundorítóbb direkt szivatásokat (higgyétek el, tényleg annak szánta) kiszórta másoknak, és nekem már csak közepesen csúfság jutott. Így négyes lett. Hát ez a négyes felér vagy három ötössel a szememben.

Kedden jön a következő, a sorminta alapján - no meg a többiek elmondása szerint - egy báránytípus. Azért majd még megnézem, mennyire guszta az anyag, tartok tőle, hogy kevéssé...

Hümm.

A vizsgaidőszak nagyon elmagányosít.

(Mennyivel jobb lenne, ha nem lehetne megbukni, hanem csak bónuszokat szereznél a minél jobb jeggyel. Félelemfaktor nélkül valószínűleg jobban lehetne tanulgatni, nem mindenbe csak belekapni. Jó, tudom, hogy ez életszerűtlen, de álmodozni szabad, nem?)

Eltűnés

Most nem nagyon írok, mert ilyenkor, mikor az egyetem nagyon megöl, azt a taktikát szoktam követni, hogy felhagyok átmenetileg az ilyen alapvető életfunkcióimmal, mint dolgok alkotása, ideértve az értelmesebb, blogbejegyzésszintű szövegeket is. Maradok vegetatív üzemmódban, csak olvasok. Még csak egy vizsgám van meg, az is csak kettes, de legalább a bácsi nagyon kedves volt, ezért nem éreztem rosszul magam, hogy ilyen szörnyen bénán feleltem, meg hát végülis úgy őszintén nem érdemeltem többet. A héten lesz kettő, csütörtökön és pénteken is megyek, és egyelőre annyira nem aggódok, de a pénteki az annyiban mumus, hogy az a bácsi nem biztos, hogy ilyen kedves lesz, és félek, hogy egy olyan dolgot, amit amúgy tudok, nem tudom precízen megfogalmazni, és megesz reggelire. Mert azt ígérte, az ilyenért megeszi az embereket. De legalábbis palántázni kezd. De ha ez a kettő megvan, már csak kettő van hátra, és abból szintén csak az egyikről keringenek kevésbé biztató információk. És ha minden jól megy, 14-én végzek ezekkel, és nekiállhatok tanulni a felvételire/záróvizsgára. Hiphiphurrá! Ja, még a szakdolgozatomat is be kellene köttetni, no és persze szerezni hozzá egy témavezetői véleményezést, hogy leadhassam időben. Azt mondta a bácsi, eddig ő noszogatott, most noszogassam én őt. Hát jó. Amúgy azt mondta, a bevezetőm nagyon tetszik neki, szóval erre büszke vagyok. (A bevezetőben már érdemi gondolatok is vannak.) A többi részt szerintem még csak az első verzióban olvasta, ahhoz képest igyekeztem megváltoztatni az útmutatások alapján, amit kellett, remélem, tetszik neki. Ha neki tetszik, akkor minden rendben, a bizottság véleménye nem lehet rosszabb. És pont. (Az idézéses-hivatkozásos dologtól tartottam amúgy leginkább, mert ilyet ugye még sose kellett csinálni, és leírva sehova sincsen, mit várnak ezen a téren, és inkább csak úgy érzésből lehet, meg könyvek/más szakdogák alapján...)
Hjajj.

Álommanó egész héten erre készült

Néha szoktam bizarr és/vagy bonyolult és/vagy szereplőváltogatásos álmokat álmodni, de ez a mai biztos dobogós. Sokáig akartam heverészni, de muszáj volt felkelni, hogy gyorsan leírjam, és még így is rengeteg részlet kihullott a fejemből. Amit meg tudtam menteni - ugyan magyarázatokkal együtt, de - így is több, mint 4000 karakter. Hát igen. És még rajzolnék is hozzá, az utolsó harmad látványát meg kellene tartani, mert lenyűgöző volt. Kár, hogy ehhez nem vagyok elég ügyes. De azért lehet, hogy próbálkozok, csak attól tartok, hogy csak elmaszatolnám vele a fejembeli képet. Majd lehet, hogy ide is beírom, de most nincs kedvem átforgatni még egyszer, hogy kronológikus sorrendbe tegyem, hisz csak írtam, ahogy jöttek a részletek.

Távolsági buszozókhoz

Ti nem szoktatok néha késztetést érezni az ablakon kifelé bámulva, hogy megsimogassátok azt a szép puha finom füvet? És beletúrjatok a kezetekkel a virágok közé a zöldbe? Ha nagy leszek, egy darab rét szeretnék lenni.

Pipacssárkány

Ez nem volt egy nagy munka, de én egész egyszerűen imádom a pipacsokat, ezért nagyon a szívemhez nőtt, meg a kis pipacssárkányomat is szeretem a maga egy fejével. El is döntöttem, hogy ezt megtartom, de azt hiszem, holnap mégis inkább magammal viszem, és majd meglátom, hogy felvidíthatnám-e vele akár hangyányit azt a valakit. Tudok igazán ragaszkodni tárgyakhoz, de azért élő személyekhez csak jobban. Meg hát mennyivel több egy olyan készített dolog, ami még örömet szerezni is tud. Sokkal.

Elvenném

Szegény olyan szomorú, vagy legalábbis amit leírt, attól én olyan szomorú lettem, akkor hát még ő mennyire, és annyira nem tudok semmit tenni, hogy ne így legyen. Ha a bánat hátizsák lenne, lehetne többen vinni, vagy leakasztani a másik válláról kicsit, míg kipotyognak belőle a szilánkok, és nem lenne már olyan nehéz, és lefoszlana az egész. Ó jaj.

Beszámoló (de mibe számoljak bele? dobozba?)

Csak rövidkét írok, mert lemerültem, mint valami elem.

Találkoztam toritextillel, ugyanis bár nem írtam, de a narancssárga szütyő új boldog tulajdonosa lehetek. Sajnos kicsit szanaszét álltak a gondolataim, mint egy nagyon kócos szénaboglya, mert előző este jöttem rá - juttatták eszembe -, hogy nem este ötkor, hanem délben fogunk zh-t írni, és ez érthetően kicsit megkavart. Sajnálom, hogy úgy el kellett iparkodnom! A kis tasakba már bepakolásztam némi papírzsebkendőt, és arra gondoltam, verseket kellene cetlikre írni, mert néha úgy hiányzik, ha nincs kéznél egy se, és akkor azokat is belerakhatnám. Nagyon kacatolós tudok lenni. (Igazából ezek kincsek, csak kacat az álnevük.)

Voltam társasjátékozós buliban, ahol nem is társasoztunk, vagyis csak gyenge kísérleteket tettünk rá, de kupacokra oszlott beszélgetés lett belőle. Megismertem például egy nagyon aranyos lányt, akivel már találkoztam, csak akkor még nem tudtam, hogy ilyen aranyos, mert nem sokat beszéltünk. Ő volt az egyik házigazdánk.

Ééés, hadd dicsekedjek picikét, már van két darab ötös gyakjegyem! Ennek most örülök. A harmadik már megírt várhatóan négyes lesz, a többitől még zh-k választanak el.

Ez a játszás csudajó

Toritextil játékán rám kacsintott a szerencse, és most úgy járt velem, hogy ha a kisujját nyújtja, az egész karját kívánom, ugyanis Pirospipacs játékához is feliratkoztam.

Nem biztos, hogy nekem szükségem van tűtartóra, de hogy ilyen csudaszép fára igen, abban szinte biztos vagyok. Majd kiderül, mi lesz.

Ha rájövök, hogy tudok szép dolgokat készíteni, én is szeretnék majd ilyen játékot indítani. Annyira kedves dolog ez az egész.

Egy kis előadás

Kiselőadást kellett tartani, mert az egyik tárgyamból részben erre kapjuk a jegyet. A témámba nem tudtam kellő mennyiségű matematikát tenni, ettől ideges lettem kissé, ettől túl gyorsan elmondtam az anyagot, amit összegyűjtöttem, húsz-harminc perc helyett lezavartam tíz perc alatt, ettől úgy éreztem, borzalmas voltam, de mikor visszajöttem a koliba, kiderült, hogy a tanártól kifejezetten jó pontokat kaptam előadásmódra és tartalomra is, és a közönségszavazatos pontok is egész jók lettek, úgyhogy nincs okom nyűgösnek lenni. Túl vagyok rajta végre!
(Amúgy a témám érdekes lett volna, mert a klímaváltozásról beszél(t)ünk hárman, és én a múltbéli globális dolgokat kaptam, jégkorszak, kis jégkorszak, ilyesmi, de csak grafikonokat találtam hozzá, más matematikát nem. Viszont volt köztük egy vicces is, mert a kis jégkorszakos grafikon egyik vonala az adott évi hőmérséklet átlagtól való eltérését, a másik vonal pedig az akkor elégetett boszorkányok mennyiségét - bár lehet, hogy csak a boszorkányperek számát, forrása válogatja - jelölte. Ez elsőre igencsak megnevettetett, még ha van is logika a dologban.)

Van ma valami a levegőben

Ez a mai különleges szülinap, mert olyanok köszöntöttek fel, akiktől ez egészen meglepetésként ért, kaptam virágot is, és fagyimeghívásokat, csokit, rajzot és olyan ceruzát, amelyik négyszínű. Hát nohát.

Álommanó szorgoskodott

Egyébként nagyon érdekes dolgot álmodtam. Egy kollégiumszerű épületben, de inkább kisebb lakásszerű szobában voltunk sokan, és társasjátékoztunk. Egyszer elkezdett valaki ordítani a folyosó túlvégén. Kimentem a folyosóra, hogy megnézzem, és egy őrmester volt, és azt üvöltötte, hogy ne legyünk már ilyen hangosak. Mármint nem konkrétan nekünk címezte, hanem az egyébként teljesen csendes egész épületnek. Aztán visszamentem a szobába, de utánamkiabált, hogy "Gyere csak vissza, fiacskám!", majd bejött ő is. És tovább kiabált, de aztán megpillantotta Katát, aki egy zizzent leányka, mármint aranyosan zizzent, és kiderült, hogy ismerik egymást, úgyhogy utána beszállt ő is társasozni, és abbahagyta a kiabálást, kedves lett a maga módján, csak folyamatosan rendszabályozott minket, hogy nem úgy kell dobni a dobókockával, meg hogy semmit se tudunk rendesen csinálni. Ilyen volt a természete. Jah, és majdnem mindenkinek születésnapja volt, de nem egyszerre, hanem egymás után, holott ugyanaznap estefelé játszódott le az egész, nem nyúltunk át következő napra. Egy szülinap nagyjából negyed óráig tudott érdekes lenni. Az enyémre nem nagyon figyeltek fel, mert mindig mikor próbáltam mondani, hogy jé, nekem is van, akkor valaki más mondott valamit. De nem volt szomorú dolog, csak olyan jajj, de ügyetlenkedek. És Katát felhívta egy ismerőse, hogy menjen át hozzájuk szülinapozni, és mivel nem akartunk egyedül maradni az őrmesterrel - bár kicsit paradox ilyenformán az egyedül, mert mi voltunk a tömeg -, ezért mindenki megindult utána. Én nem tudtam, mert az út szélén elképesztő röhögőgörcs tört rám, és nem bírtam felállni, csak nevettem görnyedezve, az őrmester meg bambán állt mellettem. Merthogy közben a folyosó helyett egy erdei útra értünk ki a szobából, és furcsa módon biciklik termettek ott, azzal mentek el a többiek. Mikor fel tudtam állni, én is biciklire ültem, de már eléggé eltávolodtak, és mikor útelágazáshoz érkeztem, nem láttam őket, és nem tudtam, merre kell menni. Ott már álltak házak, és kicsit emlékeztetett a kanyar a falunk egyik pontjára, de csak a fák és a táj, a házak nem annyira. Épp kilogikáztam, hogy jobbfelé biztos nem mehettek, mert arra láttam volna őket, és el akartam kanyarodni balra, mikor jobbról feltűnt Gergő, ugyanis úgy gondolta, összeszed, nehogy elkeveredjek. És akkor együtt megérkeztünk egy nagyon különös kis házacskához, sötétzöld kapuval, burjánzó zsebkendőnyi kis előkerttel, sűrűn benőve mindenféle zölddel, meg egy pici girbe-gurba fácskával, és egy nagyon ódon kinézetű, izgalmas bejárati ajtóhoz jutottunk a párlépésnyi macskaköves járdán, viszont mikor benyitottam, mögötte csak lomok voltak és pókháló. Egészen üres és elhagyatott kinézetű szobácska lapult ott. De volt mellette egy kisebb, jelentéktelenebb ajtó is, mögötte lépcsősor, és arra följutottunk egy teraszféleséghez. A többiek ott beszélgettek. És körülbelül itt ébredtem fel.

Ez is szép nap

Ma levált a cipőm sarkán egy izé, lifegett, megpillanatragasztottam, fagyiztunk, fűben ültünk, beszélgettünk hárman, és azt mondták, hogy lehetnék meseszereplő, és ennek nagyon örültem, és szurkolni is voltam, és nyertünk, és mindig mást kiabálunk a végén kézegymásrapakolással-felemeléssel, és most a nevemet csatakiáltották, mert tanakodtak, és T. mondta, hogy nekem lesz holnap a szülinapom, és kaptam rá csatakiáltást. Még sose kaptam csatakiáltást. (:

Napom-pompompom

Ma voltam egy meglehetősen rossz órán. Csak az a jó benne, hogy nem vettem fel a tárgyat, csak kíváncsiságból jártam be rá. Azt hiszem, tényleg igaz, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik. Csak az a szomorú, hogy ez egy nagyon jó óra is lehetne, mert a téma érdekes. Csak hát... nem úgy sikerült. A maira azért mentem be, mert olyasmit vettünk, amit beleírok a szakdolgozatomba. Igazából nem is az algoritmus érdekelt, nem ebből a forrásból fogok dolgozni, épp csak a motivációra voltam kíváncsi, hogy mi is áll az egész feladat mögött, mi mindenre szokták használni. Annyit megtudtam, hogy evolúciós láncokat építgetni. Viszont volt egy olyan pillanat, amikor úgy éreztem, szeretnék egy aprócska hibára rámutatni, mert biztosan csak elírás. És jelentkeztem vagy tíz percen keresztül, a bácsi látta is, aztán egyszer szólt, hogy fölösleges jelentkezni, amit én önkényesen úgy értelmeztem, hogy nem kell jelentkezni, mondhatom - valószínűleg arra gondolt, hogy biztos butaságot fogok kérdezni, de majd megvilágosodok, csak várjam ki csendben -, és mondtam, hogy én csak azt szeretném mondani, hogy... És azt mondta, nem. De én tudtam, hogy de. És aztán igyekeztem ezt érvekkel alátámasztani. És ő erre nem nagyon volt vevő, és aztán a végén elhessentett azzal, hogy lényegtelen. Azt már csak egész csendben motyogtam, hogy de hát ez az algoritmus lényege... Aztán amőbáztunk a mellettem ülő lánnyal, mert szegény nagyon kínlódott, hogy ez szörnyűséges, és jó sok idő elteltével az előttünk ülő hátrafordult, és mondott valami olyasfélét, hogy eljutottak oda, hogy igen, úgy van, ahogy azt korábban is próbáltam mondani. Na mindegy. Azt hiszem, a bácsi egy olyasfajta belső logika alapján építette fel a dolgot, ami nem valami szerencsés, hogy finom legyek és nőies. (Abból gondolom ezt, hogy kiadott egy háromlapos leírást, és azon szerepelt a jelölés, aminek a jelentéséről közbeszólásom előtt furcsa dolgot állított, és szerepeltek a lapon az általam említettek is. És azt bizony ő gépelte. Nem értem...)

Aztán kiültünk R.-val a fűbe, ettünk banánt, aztán el is heveredtünk, mert az jó és hangulatos, mellettünk frizbiztek, és csak azt sajnáltam, hogy lefűnyírózták a sok pitypangot, pedig olyan szépek voltak, és én közéjük szerettem volna leheveredni, mert az egy kicsikét még hangulatosabb.

Hűűű! Ezt felejtettem el! Tollasütőt hozni. Most le is írom ide, hogy eszembe jusson majd. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem, de sehogy se akart eszembe jutni.

Mostanában egyébként az időm és energiám ellopdossa a szakdolgozat. Magába szívja és kövéredik, de még nem eléggé. Még elég soványka. Igazából már azzal is ellopdossa, hogy gondolok rá, de attól még sajnos nem kövéredik.

toritextil játszik...

...mindenféle földi jóval. Méghozzá igen kedveset, ugyanis kisorsolós-elajándékozóst.

Én ilyenben még sose vettem részt, csak nézegettem már néhányszor, de olyanoknál nem akartam játszani, akiket nem olvastam előtte, de őt már olvasgatom, és ez egyébként is irtó izgalmas, úgyhogy most jelentkeztem. Olyan kedves dolog.

Hangjegyfa

Szülinapra szerettem volna valami kis mütyürt készíteni. Abban biztos voltam, hogy fel kell használnom a hangjegyes szalvétát, mert a szülinapos szereti a zenét, és még csinálni is tudja. Kibányásztam a ragasztólakkot hozzá egy polc tetején lévő zacskóból, és akkor vettem észre az ott heverő befőttesüvegtetőt. És rájöttem, hogy ezzel bizony lehetne kezdeni valamit. Nem sikerült olyan szépen belerakni a hangjegyeket, mert itt-ott picit elmaszatolta a lakk, pedig egyáltalán nem hígítottam fel vízzel, de azért talán így is megjárja. Mivel fát rajzolni egészen szeretek, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy az legyen a közepén, aztán kicsit megtorpantam, mert féltem, hogy ha tovább rajzolom, még a végén elrontom az egészet. De olyan üres volt a fa alatti rész, megtanácskoztam egy ismerőssel, hogy jó ötletnek tartja-e, hogy rajzoljak a fára és alá még hangjegyeket, és ő mondta, hogy igen, és a fáról lelógók legyenek pirosak. Végül hallgattam rá, de úgy nem tetszett igazán, nem volt elég erőteljes színe a piros tollamnak, ezért azokat a részeket még kicsit kihúztam feketével. És íme, ez a végeredmény. Ma át is adtam, nem sokáig szoktak nálam maradni a készített mindenféle kis bigyóim. Azt mondta, tetszik neki. Úgyhogy örülök.

Életembeliségek

Szerdán voltam színházban, majd hazafelé ballagás közben a villamosmegállóban összefutottam ismerősökkel, akik a Margit-szigetre szándékoztak menni zenélni, beszélgetni és csöppet iszogatni. Zenélni nem tudok, de hallgatni igen, inni inkább vizecskét szeretek, ha már választani kell, de beszélgetni az igazán jó dolog, meg úgy az egész hangulata is tetszett. Velük tartottam hát, a fiúk gitároztak, előkerült egy szájharmonika - azon de jó lenne tudni játszani! -, szaladgáltunk csak mert az jó - habár cipőügyileg hátrányos helyzetben voltam, mert nem erre öltöztem kimondottan -, simogattunk sünt - még sosem simogattam sünt! -, és elvoltunk, mint a befőtt - több megjegyzést nem írok már, csak még ezt, na -, aztán jó későn szétszéledtünk hazafelé. Jó volt. Nem vagyok az a társaság lelke emberke, de én attól még szeretem a társaságot, csak időnként a magam csendes módján.

Ma a csöpp unokatestvérem közölte velem, hogy négyszemközt kell beszélnünk, úgyhogy felültünk a lépcső tetejére, és elmesélte, hogy Böbe milyen csuda dolgokat csinált: kijavította a füzetében, mert rosszul írta le a nevét, felhívta a barátait, meghívott egy dinoszauruszt, aki láthatatlan és növényevő és kicsi, elolvasta az összes mesét, betakarózott egy sárga lappal, és hasonlók. Csináltunk még egy manót, jobb híján vonalas füzetlapból, ennek csak fejet és testet hajtottam, a karját pedig a testére rajzoltam, mert épp egy nagy virágcsokrot fog maga előtt. Neki aprópöttyös a sapkája és a karján a ruha, szintén van masni a cipőjén, csücsöri a szája, göndörkés a haja, kék a szeme, és Julcsinak lett elnevezve. Egyébként az anyukája elmesélte, hogy a másik manót, amit segítettem neki meghajtani, nagy műgonddal órák hosszat rajzolgatta, hogy ugyanolyan legyen, mint Böbe, csak ő piros és kisebb. A neve még apróbb módosulásokon szokott átesni, néha Böbi, néha Böbil, vagy Böbin, vagy valami hasonló.

Viszont a hétvégén borzasztóan elhanyagoltam a szakdolgozatomat, amiért igencsak lelkiismeretfurdalok és tele vagyok homályos elűzhetetlen rossz érzésekkel, pedig nagy gond nincsen. Nem tudom, benézzek-e a témavezetőmhöz hétfőn, vagy csak egy héttel később, mikor reményeim szerint elkészülök. És mi van, ha mégsem készülök el? De nem, ezt inkább hagyjuk is. Jaj.

Tavaszra akartam csinálni valami jót...

..., habár nem sikerült túl fényesen...

Könyvjelző

Ezt majd szeretném kipróbálni, úgyhogy leírom ide, el ne felejtsem.

Kiköhögöm azt a szakdolgozatot végre

Itt a tavasz, csicseregnek a madarak, virulnak a vírusok, burjánzanak a bacik. Azért van egy bizonyos varázsa pizsamában pipacsos paplanba csavarodva ülni a kandalló előtt, csak az a fránya papírzsepiköteg rontja le az összképet. Viszont mivel megmozdulni se esik jól, nyugodtan elkezdhetem (elkezdhetném már igazán!) pötyögni a szakdolgozatomat. A szünetben jó lenne nagyjából megcsinálni az egészet, csak azt nem tudom pontosan, a hivatkozásokat hogy kell beletűzdelni, de majd utánanézek, és az is zavar csöppet, hogy abban az idétlen LaTeX-ben kell megírni. Lehet, hogy célszerű lenne beszerezni hozzá valami szerkesztőt, mert ilyen fapados megoldásban - kvázi jegyzettömbben, csak máshogy hívják, de a parancsokat ugyanúgy a kobakomból előrántva kell begépelni - kicsit macerás néha a használata. Na sebaj. De a témámat szeretem szerintem.

Piszkozat

Ezt csak most firkáltam, és beteg vagyok, és ezért lehet, hogy csak ezért nem dobom ki rögtön, és lehet, hogy holnap nem is fog tetszeni, de most kipakolom ide, el ne vesszen szegény. Meg hát, ha nem is jó, azért még maradhat tán okulásul, mit hogyan ne tegyek többet...




Dallammá feszít a szél
maga előtt görget
abból már miket mesél
nem kérek én többet

szép szavakkal hiteget
fülembe duruzsol
és ki látott még ilyet!
rámkacsint hamisul

csalfa csókját arcomra
kéretlen cuppantja
tenyerembe karcolja
címét a cudarja

írjak neki levelet
ne kettőt, ne hármat
cirógat, hízeleg
írjak neki százat

írjak tölgyfalevélre
szerelmes sorokat
amit minden vidékre
magával sodorhat

de hogyha elhagyom
(ugye sose tennéd?)
bizony megláthatom
ő mekkora fenség

viharfelhők seregét
küldi a nyakamra
beleszédül, aki él
a nagy zivatarba

letépkedi rögvest
az összes virágot
körbefutni nem rest
az egész világot

úgy tud ordítani
belesajdul a fül
ne akarjam hagyni
őt egyes-egyedül

nincsen neki társa
mire ráfúj, elszáll
nincsen nyugovása
legyek hát virágszál
kicsiny gomblyukába'

Régi - mazsolázgatok

Drágaság!
Látod?
Madár száll
Ott!
Fáj a szárnya,
Tépte kánya,
Csípte fagy...!
Te még nagyon kicsi vagy.
Nem érted,
Nem éred
Még fel
Ésszel,
Csak reméled,
Hogy megéled
Az időt,
Midőn
A hajnal
Arannyal
Fest békét,
S nincs kétség,
A kánya
Zöldséget evett vacsorára.

Sínbetettem

Most ilyen mókás a vezeték. Sínbetettem szegényt, bár nem hiszem, hogy csak úgy öszeforr...

Böbebaba

Ő itt Böbe, akit a Csiribiri blogján találtak alapján készítettem.

Vezetékgyógyász- és elromlítász

A laptoptöltő madzagja - feltehetően az időnként előforduló hajlott állapotba kerülés következtében - egy kicsit eltörött, vagy mit szoktak ezek csinálni. A műanyag is megadta magát, amibe csomagolva vannak a fémbigyók - tudtátok, hogy ez ilyen furán csavarosan van ott bent tekeredve? -, és sajnos a fémbigyók is, legalábbis erre enged következtetni a tény, hogy érintkezéshibás jellegzetességeket mutat újabban. Tudjátok, ez a megmozdítom, és megjavul, illetve megmozdítom, és elromlik dolog. Hát, nem vagyok a vezetékeknek nagy barátja, Murphy büszke lenne rám. Én ugyan nem értek ennek a megszereléséhez, de vevő vagyok alternatív megoldásokra, sőt, néha egészen szeretem őket, ezért mint ahogy a törött végtagokat szokás, sínbe tettem szegénykét. Azért gipszet nem öntöttem rá, bár kacérkodtam némi gyurmafelhasználással, végül egyszerűen csak narancssárga keményebbféle papírhulladékból és celluxból állítottam össze a merevítést. Lekopogom, de eddig jónak tűnik, szépen elvittem a rögzítményt a következő ízületig, ahogy a már említett végtagoknál szokták, habár itt ízület helyett csak fixebb műanyagborítású részek vannak. Egy kicsit büszke vagyok magamra, habár annyira nem kéne, mert tulajdonképpen jelentősen hozzájárultam az elromláshoz.

Összedobált gondolatfoszlányok

Csináltam sütit egy szülinaposnak, de elég rosszul sikerült. Kemény lett. Azt mondták, finom, de azért egy kicsit csalódott voltam...


Aztán elmentünk, és leültünk a Duna partján álldogáló padok egyikére, és beszélgettünk. És aztán az egyik szaktársammal inkább áttelepültünk a hintához erőteljes kérlelésem hatására, és hintáztunk, és beszélgettünk személyes dolgokról, a fiúkról, akik furák, és néhány lányról, akik szintén. És ez olyan jó volt, mert most úgy érzem, hogy jobban a barátom lett, mint eddig. Aranyos lány, kedvelem. Egyébként annyira jó, hogy ilyen meleg van, lehet szoknyát hordani, és nem fázok, és kabátot viszont lehet nem hordani, mert úgy se fázok. Rájöttem, hogy kendőt kötni a hajamba jó dolog, de legalábbis nekem tetszik. Egy sötétkék kisgyopárosat szoktam e célra használni. És ha hűvösödne, vagy fúj a szél, akár a nyakamba is köthetném a hajam helyett, bár erre még nem volt példa. És ezzel a lánnyal, akivel hintáztunk, majd elmegyünk szombaton erre a dologra, mármint a dobolós fényleoltósra, ami a várban lesz. Már várom. Egyébként később a többiek is csatlakoztak hozzánk a hintánál. Őket is szeretem, de velük nem szoktunk ilyesmikről beszélgetni, legalábbis eddig még nem fordult elő. Egy kicsit távolabb vannak, de én örülnék, ha közelebb jönnének ők is. Már megszelídítettek, csak lehet, hogy nem tudják, vagy nem érdekes számukra. Na jó, ezt inkább hagyjuk.

Mostanság három zh-t írtunk, ebből eddig egy ötös lett, egy négyes, de egy beadandóval, vagy javítóval még csinálhatok belőle ötöst, és szeretnék is. A harmadik majd kiderül, de eddig jó a mérleg. Azért mindig elkövetek rémesen ostoba hibákat, például a mínuszokat néha szeretem elsikkasztani. Sokan így vannak ezzel, a matematikusok tényleg nem tudnak számolni. Persze, mert nem is látunk jóformán számokat. Elszoktunk tőlük.

Belekacagnék

Becipzározom magam a csendbe:
néma sikoly kering benne,
Zajokról álmodok:

Koppanó, cseppenő,
dobbanó, rebbenő,
színes ákombákom-álom,
a valóság köpenyét kivágom
egy cikkcakk-ollóval,
hét fehér hollóval
húzott hintón robogok tova
a semmibe és az akárhova -
mindegy, én álmodom.
A lyukas köpenyt befoltozom,
hollóimat kicsapom a legelőre,
ledőlök egy nagy piros heverőre,
ő is hever, én is heverek,
ő nyikorog, én meg nevetek:
kizártam magam, azt hiszem,
kulcs a zsebedben, édesem,
ha beengedsz, megbánod,
a nyakadba ugrálok,
és belekacagok a füledbe.

 
 
 
(Most megsajdult a szívem egy pillanatra, mert eszembe jutott, akire gondolva ezt írtam még régebben.)

Balfönt

Ha az ágyam bal felső sarkába húzódok (felső alatt nyilván azt értem, ahol a fejem van), akkor jól szól a rádió. Az embereknek bal oldalt fönt van a szívük. Akkor bal oldalt fönt mindig minden megoldódik, csak idő kérdése?

Sóhaj

(Azért talán így leírva jobb már egy kicsit. El kellene mosogatnom, vagy festenem kéne. Az előbbit muszájból, a másodikat meg hogy kibújjak a világból picit.)

Zzz

Nem tudom, miért, de nagyon rosszul szól a rádióm. Zizeg, ez ugyanolyan hangban, mint látványnak a hangyák a képernyőn. De most ez a zizegős hang pont olyan, mint ami belül van, az is mákszemes, és reszket, sőt zizeg is. És abban is buta régi dalok szólnak most rosszul előadva, értelmetlen szavakkal összefűzve.

...

Ilyenkor semminek érzem magam.

...

Elrontottam. Vagy lehet, hogy nem, ó bár tévednék, de ha így nem is, más szemszögből mindenképp elrontottam. Esélyt adtam neki, hogy elromoljon. Nem lett volna szabad. Nem fogja tudni rajtam kívül senki, ha így esett, de ettől nekem egy szemernyit se lett jobb a kedvem. Most elég könnyen tudnék bőgni, de úgy döntöttem, hogy márpedig nem esek bele a kétségbe, és pont, nincs itt semmi katasztrófa, nincs itt semmi látnivaló. Igazából már régen elrontottam ezt az egész izét, úgy ahogy van, de már elég eszem van hozzá, hogy ettől nagyon magam alá is zuhanjak. Annyira hülye vagyok egyébként, hogy ezen problémázok, elég jelentéktelen dolog, nem is változtat semmin a világon, kivéve az én idióta lelki békémet ott valahol belül. Vállat kéne vonni, aztán kész. Nem megy. Körécsavarodtak a gondolataim.

Takarórajzolat

Pipacsok és felhők között fogom álomra hajtani a fejem. Nagyon szeretem a pipacsokat. Régen szerettem azzal játszani, hogy letéptem egy bimbót, kicsomagoltam, kifordítottam, és azt képzeltem, hogy az egy pöttöm királylány hatalmas selymes szoknyában bóbitás dísszel a gallérján. Bár néha a bibéket leszedegettem. És még különlegesebbek attól, hogy ha a kinyílt pipacsot le akarod szedni, eldobálja a szirmait. Látod, bántottál, de mire mentél vele? Mintha ezt mondaná.

Fölidéző

Szívem látszat-dobban

Tollam földön koppan
Furcsa maszk csak az arcom
Fa kérgén ott a karcom
Ketyeg az óra
Állj meg egy szóra
Elfut a felhő
Sok gyerek felnő
(én nem!
csak megöregszem)
Ránc fut a számnál
Éveket számlál
Súlyos perceket
Egy szú percegett
Nyávog a macska
Egy kicsi csacska
Kacagó
Szaladó
Szellő
Lesz a cipellőm
Elvisz messze
Kicsi ligetbe
Téged meg csak nyúz a csúz
Énhozzám el sose jutsz
Kicsi kék égből
Álommenedékből
Eső csepereg
Könnyem elered

Ma beszéltem azzal, akire gondoltam, mikor ezt írtam. És igazából a legszörnyűbb az, hogy már egyáltalán nem szeretem, pedig akkor régen azért eléggé meglehetősen nagyon...

Látogatósdi

Ma elmentem a nagynénémhez kölcsönkérni valami olyan kabátfélét, ami praktikusabb lesz a vasárnapi kirándulgatáshoz, mint az én kevésbé meleg, kevésbé erre kitalált példányom. Kaptam is tőle egy ilyet, és örült, hogy jöttem, és beszélgettünk, vagyis én általában hallgattam, de ez olyan beszélgetős hallgatás volt, nem pedig unott, vagy ilyesmi. Nézegettünk régi képeket, ő is szereti, meg én is, és akar megint menyasszonyi ruhában lenni, és már alakul a lakásuk, és meg kellett ígérnem, hogy a kupit nem fogom látni, mert amikor elutazott a férje, akkor maga alá zuhant, és nem rendezte el a dolgokat, aztán megsérült a lába kicsit, és azért, de igazából olyan nagy rumli nem is volt. És megmutatta az új ékszeres dobozkáját, meg megnézegettük a tartalmát, és mondtam, hogy az előzőt meg kellene ragasztani, és nekem adta, és én nagyon-nagyon szeretem ám a dobozokat, és ez is igazán tetszik. Már szárad a ragasztó. (Ez ilyen virágos papírdoboz, aminek van teteje, és az oldala igazából szétnyílik, tehát az egy lap, olyan, mint egy rendes doboz alj nélkül, egy oldal mentén szétvágva. És erre vannak ráragasztva a belső rekeszek, konkrétan három, így mikor szétnyílik, egyszerre látszik mindhárom belső rész, amik egymás fölött vannak. Szép.) És volt egy nyaklánca, ami el volt romolva, és úgy nézett ki, mint aki elszakadt, de észrevettem, hogy csak lejött egy szem egy másikról, és visszaraktam, és azt is nekem adta. Jófej nagynéném van. Mondjuk van a nyakláncon egy rózsaszín kövekkel körberakott pillangó, ami az én ízlésemnek nagyon nem felel meg, de majd leoperálom, és odaadom a szobatársamnak, ő szereti a lepkéket. Gyakran pontosan az tetszik nekem, ami neki nem annyira, és fordítva, de ez nem zavaró. Sőt, még egy sötétzöld kendőt is kaptam megkésett névnapi ajándékként. Az is nagyon tetszik. Tehát az élet szép, a nagynéném kedves. Szeretem a kacat-kincseket. Meg persze a nem kacat-kincseket is. Most kicsit csapongtam. Nem baj.

Csapadékcsinálás

Én egyébként csapadékcsináló vagyok. Na jó, inkább csapadékelmulasztó, de az előzőben olyan jó az a sok csé betű.

Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdett esni, és sajnos a sárga vízlepergetős kabátom már az örök ruhafogasra távozott, utódja pedig ázékony típus. Ezért miután eláztam, előrelátó gyermek módjára betettem a táskámba az esernyőmet. Attól kezdve nem is esett. Tegnapelőtt este úgy gondoltam, hogy fölösleges hurcolgatnom, és egyébként is, ha kiveszem, több helyem lesz, amit feltöthetek például marokkóval, és hasonlókkal, mert azok nyilván nélkülözhetetlenek az egyetemen. Másnap reggel arra ébredtem hogy kint ütemesen csöpög a víz. Aztán kiderült, hogy az a víz, ami ilyen szép dallamokat játszik unalmában, nemrég ráadásul hókristályocskákban hullott le. Hopp, vissza is raktam az esernyőmet abba a bizonyos táskába, még egy ideig esett a hó, de aztán elállt. És amennyire én tudom, azóta nem is nagyon esett itt, de ha mégis, csak titokban, az éj leple alatt merészelte.

Vita...?

Vannak emberek, akik úgy vitatkoznak, hogy csak hajtogatják az érveiket, és a te hozzászólásaid a témához csak az érvek elismétlését vonják maguk után, esetleg más sorrendben. Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, hogy márpedig a felvetésedre tessék válaszolni, akkor esetleg kaphatsz olyasmiket, hogy igen, ezen a példán tényleg így van, de általánosságban igaz minden egyes ilyen dologra kivétel nélkül, hogy nem így van. És ilyenkor én a hajamat szoktam diszkréten tépni, és halálsikolyokat fojtok magamba. És az a szörnyű, hogy próbálok én törekedni a békére, nagyon igyekszem megtalálni a hibát az okoskodásomban, feloldani valahogy ezt a nyilvánvaló ellentmondást, de nem megy, és kicsinek és ostobának érzem magam, hiába vagyok tökéletesen meggyőződve arról, hogy ez így értelmetlen. Persze lehet, hogy csak a gondolkodásmódom csökevényes felfogni ennek a látszólagos ellentmondásnak az értelmét, de valahogy nem úgy tűnt. És próbálom felépíteni az érveimet szépen szisztematikusan, példákkal megtűzdelve, és kérve, kérve, hogy akkor válaszoljon azokra a kérdésekre, hogy mégis szerinte milyen nem csupa nulla együtthatókra kaphatnék itt nullát, mert ha mutat, én elhiszem, de tényleg, de hát ő nem tud mutatni, én meg meg tudom mutatni, hogy mert olyan nincsen, és kijelenti, hogy ez nyilván lineárisan független, majd közli, hogy de az izébigyók soha nem lineárisan függetlenek, le van ám írva. Ez nálam kicsapja a biztosítékot. Majd - érzésem szerint fennsőbbségében sértetten, a rám pocsékolt időt sajnálva - közli, hogy de most már tényleg megy, mert van ám jobb dolga is, és azzal kell foglalkoznia. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy én egy percig nem vágytam ilyesfajta figyelemre, ha ő áll elő azzal, hogy hülyeséget beszélek, akkor ne én legyek már felelős elpocsékolt drága perceiért.) Jah és persze megpendíti még azt a burkoltan - vagy talán annyira nem burkoltan - lehülyéző szálat, amelyben tudtomra adja, hogy ez le van írva valahova, ahonnan ő idézte, és ne gondoljam már, hogy okosabb lehetek a többieknél, akik azt oda leírták. És ekkor még kisebbnek érzem magam, meg még úgy, mint akire ráléptek. És megkeresem a forrást, és ott modulo 2 számolnak. Jah, mod2 nyilván összefüggők, de az én esetemben abszolút nem indokolt afölött a test fölött számolni. Arról már nem is beszélve, hogy ha elfogadnám ezt a számolási módot, az egész bizonyítandó ökörség lenne. Szerintem. De nyilván hülye vagyok, és nem tudhatom. Most nagyon rossz kedvem lett.

Hol vagyok?

Szeretnék verseket írni, de mintha kilopták volna ezt belőlem. Nem tudok koncentrálni rá, csak ha kiverem a fejemből azt, amit az egyetemen tanulok, olyan más a kettő, persze lehet, hogy simán érzelmileg vagyok kicsit lepukkant állapotban. Elvesztem, kérem a becsületes megtalálót, hogy adjon le a portán vagy a hangosbemondónál!

Viaszdarabból faragott fám

haszontalan rímdobálás - csak játszok

lélek lobban
lépted dobban
holnap jobban
jóllakottan
látlak talán
az útpadkán
üldögélve
dülöngélve
énekelve
lépegetve
térdepelve
kéregetve
madzagra fűzött
fáradt-űzött
szívem húzva
belerúgva
ha úgy esik
hogy jólesik
majd megunva
árokba rúgva
végzi
s nézi
hogy továbbtáncikálsz

nem érti.

Közlekedés

Nem írok bevezetőket... Csak úgy idefirkálok mindenféle zöldséget. Most például a legutóbbi érdekes estémet.

Rendes útbaigazítást még csak nőktől kaptam. Úgy értem, olyat, amit tudok használni. Biztos a többi is szép és rendes volt, csak nem számomra.

Úgyhogy nem is volt olyan egyszerű odajutni, ahová akartam, mert szétszóródtam, no nem a szélrózsa minden irányába, csak úgy figyelmességileg, ezért indulás előtt nem néztem meg a lehetségesen összeszedhető információmorzsákat úticélomról, no meg igazából azok se segítettek volna sokat. A kapott útbaigazítás annyira elég volt, hogy csak negyed órát töltsek keresgéléssel... Addig, ameddig ismertem az utat, minden szépen ment. Aztán hirtelen ki kellett választanom egy bizonyos számú buszt a nagyon sok közül. Először kapásból rossz helyen kerestem, majd mikor cikkcakkban végigjártam az összes megállóhelyet, kénytelen voltam rádöbbenni, hogy ez nagyon, nagyon gyanús. Visszamentem hát az aluljáróhoz, mert ott vannak táblák, és a táblák jó barátaim. És a táblán volt egy nyíl, amit először nem észleltem, vagy legalábbis nem tudatosodott bennem, és ez a nyíl cselesen arról informált, hogy igen, itt erre a táblára fel vannak írva ezek a buszok, de azért, mert itt nem fogod őket megtalálni, hanem hátrefelé indulj el értük. Hát elindultam. És ott meg még sokkal több megállóhelyet leltem, és el is kezdtem cikkcakkban megkeresni a nekem megfelelőt, és természetesen utoljára bukkantam rá, pedig egy elkeseredettebb pillanatomban még segítséget is kértem egy lánytól, de sajnos nála sem volt. Végül sikerült felszállnom, sőt, sikerült megnéznem a busz belső oldalán a táblán, hogy nekem a negyedik megálló kell. Gondoltam, jól van, ezt azért már majdcsak megoldom. Hát megoldottam, de nem szabványos módon, ugyanis az ötödiknél szálltam le, mert a buszban nem volt kiírva, hogy hol járunk, ismeretlen volt a terep, és egy-két megálló felett - na jó, igazából mellett - átsiklottunk. Sebaj, annyit még megtudtam leszállás közben, hogy az utcanév azért stimmel, mert ez az egész nagy hosszú mind az. Úgyhogy elindultam, és mentem és mentem. Egyszer egy autó a járdán közelített meg egy parkolóhelyet, ami csak azért volt vicces, mert feltolatott előttem a járdára, és olyan volt, mintha üldözném, mert egyforma sebességgel haladtunk. (Mivel felvettem a tempóját, mert hát csak nem üthetem el szegényt.) Bogarásztam egy darabig a házszámokat, lépcsőházbetűket - kiderült újfent, hogy vaksi vagyok, mert valahogy én több d és c betűt is észleltem, de az nem lehet, mert csalás. Valószínűleg az egyik c igazándiból e lehetett, az egyik d pedig a. De addigra már semmi sem állíthatott meg.

Azt hittem, egészen sikerült elkésni, de kiderült, hogy még csak egy ember érkezett meg, majd az is kiderült, hogy négy nem is fog. (Az ötödikről, aki szintén nem érkezett meg, onnan derült ki egy idő után tapasztalati úton, hogy egyszerűen nem bukkant fel.) De azért előbb-utóbb be-, majd kifutottak népek, és játszottunk társasjátékot, amiben az az egyetlen dolog nem jó, hogy akaratos, játékszabályt másképp értelmező egyének jelenlétében előbújik belőlem a népnevelő, és megpróbálom érvényesíteni a saját elképzeléseimet, de amikor akaratosan szólnak vissza, hogy de hát nem, attól meg úgy érzem magam, mint egy meztelencsiga. Főleg, ha igazuk van, vagy ha ők azt hiszik, hogy igazuk van. De azért megkötöttünk mindenféle kompromisszumokat, és eljátszogattunk, de én a múltkor sokkal jobban éreztem magam. Egyrészt, mert többen voltunk, és az jó, másrészt meg akkor a velem egy játékot játszókkal könnyebb volt zöldágra vergődni, harmadrészt meg elfelejtettem kicserélni az éjszakás inzulinomban a patront, és nem volt benne elég, és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak, de aztán arra jutottam, hogy némi késéssel majd beadom, ha visszaérek a koliba. És lőn. Jah, és negyedrészt meg nemmondommeg. (Negyedrészt hülye vagyok, azért. Az egy egészen egyéb körülmény, és nem tartozik ide, csak jajj.) Barkochbáztam is, és azóta se tudom, mire gondolt a gondolóember, de majd ki fogom találni. Csak elterelték a figyelmünket, no meg azt mondták, hogy psszt. És utána jól elfelejtettük.

A visszaindulásos problémakör meg úgy alakult, hogy ketten el akartak menni, egy ember nem tudta, hogy ott aludjon-e, vagy inkább ne, én meg mondtam, hogy ahogy a bizonytalan dönt, úgy döntök én is, mert tőle akartam útbaigazítást szerezni. Éjjel nem szeretek eltévedni. Végül azt találta ki az illető, hogy játszik egy basht a házigazdával, három élettel, és ha a házigazdánk nyer, marad, ha meg nem, akkor megy. Fölényes győzelmet aratott elképesztő dobássorozattal, és végül még arra is rájöttünk, hogy igazándiból mind a négyen nagyjából egy irányba is mehetünk, és így is tettünk.



Egyébként most fáj egy kicsit a csöpp lelkem egy parányi dolog miatt, de már mondtam neki, hogy igazán hagyja abba, és kicsit hajlandó volt elcsitulni. Tudjátok, időnként teljesen ostoba szegény, aztán rá kell szólnom.