Csillaghullás

Feküdtünk a Tejút alatt, hallgattuk a tücsökcipelést, és bámultuk a hullócsillagokat.


(Mindig ugyanazt kívántam. A biztonság kedvéért akkor is, mikor nem hullottak, csak ott álltak a csillagok.)

(Egyébként sokáig nem tudtam kívánni csillaghullás közben, mert akkor mindig csak annyi mászott az agyamba, hogy "Hűű!", de aztán elhatároztam, hogy én nagyon akarok közben is kívánni, és a végére már sikerült.)

Selyemkendő

Hát, kicsit kezdetleges, de ez volt a legelső próbálkozásom, és apróbb technikai nehézségeket is gyártottam magamnak, ami kapkodást eredményezett. Azért szerintem jó, főleg az alján szeretem a színeket. A fa lombja nem az igazi, de sebaj.

Játszófelület

Összefesthetem a pincét mintásra!

Selyem

Még régebben kaptam selyemfestéket, de a hozzá kapott kendőt olyan biztos helyre tettem, hogy legalább egy évig nem találtam meg. Tegnap eszkábált nekem apa egy keretet, vannak benne lyukak, azokba fűztem be a cérnát, így hozzávarrtam a feszítőkerethez a kendőt, és ahol lazának bizonyult, ott celluxos rásegítéssel feszesítettem. De ez a megoldás túl körülményes, úgyhogy majd valami szivacsot ragasztok inkább a keretre, és gombostűzök, azzal lehet állítgatni is szerintem. Aztán ma belekezdtem a festegetésbe, de történt egy kis baleset, kiömlött az egyik festékem nagyja... A bordó. Hát, a műanyagkuka mintát kapott. A pacákat kiegészítettem kis képpé, így most van rajta kabóca, virág, napocska, repülő... A kendőm egyelőre szárad, talán még hozzáfestek egy picit, jelenleg ilyen:

(A sarkok alá jégkrémdobozokat raktam, mert túl alacsony lett a keret.)

Csak röviden

Mostanság nincs kedvem írni, inkább rajzolgatok, olvasok, sokáig alszok, élvezem a nyarat... Apa dolgozott valahol, és kapott tiszteletjegyet, úgyhogy megnéztük a Hyppolitot, aztán apa biciklisversenye miatt utazgattunk, jól megtámadott az algériám a mezőn, tüsszögtem, nyusziszemű lettem, meg minden, ami kell, de én azért szeretem a réteket, csak néha ők nem szeretnek engem, mivel nem sikerült gördülékenyen ügyintézni az egyetemen, még oda is vissza kellett utaznom, most már azt is tudom, hogy a szakdolgozatra, a védésre és a záróvizsgafeleletre egyenként is ötöst kaptam, nem csak összességében, szóval örülök, meg minden, a buszon visszafelé egy három év körüli kislány áthuppant mellém - eredetileg mögöttem ültek az anyukájával -, beszélgettünk, rajzoltunk és hajtogattunk, az anyukája meg örült, hogy lefoglalom a csemetéjét, tegnap palacsintát sütöttünk a húgommal, az felért egy kabaréval, főleg mikor azon vitáztunk, melyik paca micsoda, elég fantáziadús elképzelések és érvelések születtek, néhányat fel is jegyeztem egy kéznél lévő reklámújságra, aztán előszedtem a szalvétás, kagylós, képeslapos dobozaimat, és a könnyebb megkülönböztethetség érdekében összefestettük őket. Huh, így egy szuszra ennyi. Azt hittem, csak két sort fogok írni...

Frissdiplomás!

...bár még nem kaptam meg. De ötös lett a záróvizsgám! Valószínűségszámítás és sztochasztika tételt kaptam, hááát, a valszám nem a kedvenc állatfajtám, de kedves mosolygós vizsgáztatóknál feleltem, a szakdogavédésemben is csak a bevezetőmbe kötött bele egy pindurit az egyik bácsi - amivel mondjuk nem értek egyet, de teljesen mindegy.
Elég maratoni volt, míg kijutottam abból a teremből, hát még mire eredményt is hirdettek. Hárman kaptunk ötöst a hétfői kupacból.

Utána elmentünk megünnepelni, először táncoltunk - másnap alig bírtam lábra állni, lett egy csöpp izomlázam -, aztán fogtuk magunkat, és elvonatoztunk a Velencei tóhoz, és belementünk. Mivel ruhám csak annyi volt, amennyit viseltem, csak térdig mentem bele, addig tudtam felhajtani a nadrágom. Nagyon kellemes a víz! Megnéztük a napfelkeltét, az egyik reggeli vonattal visszajöttünk Pestre, visszavillamosoztam a koliba, és röpke - tartalmas - 27 órai ébrenlét után elszenderedtem, vagy inkább belezuhantam az ágyba meg az álomba.
Volt néhány vicces pillanat, például a Záhonyra futottunk, vagy a "jó estét!"-ünkre a "jó reggelt!" válaszok...
Hú, még mindig fáradt vagyok.

Egyébként elhatároztam, hogy annyi buborékfújót veszek, ahanyast kapok. Az egyik boltban, ahol végre tartottak, megkérdezte az eladó lelkesen mosolyogva, hogy hányat kérek, de mikor rávágtam, hogy kilencet - a szobatársam négyest kapott -, akkor picit meghökkent, és mondta, hogy annyi sajnos nincs. De később egy másik boltban már kaptunk. Ma este elmegyünk bóklászni/hintázni/beszélgetni/fáramászni/bubifújni/akármitcsinálni. Csak azt sajnálom, hogy a színes ceruzáim és az összes ilyesmizém otthon van. Holnap elvileg szerzek egy igazolást a diplomáról a felvételihez, és akkor ki is költözök.

Huhh.

Beszámoló (de mibe számoljak bele? dobozba?)

Csak rövidkét írok, mert lemerültem, mint valami elem.

Találkoztam toritextillel, ugyanis bár nem írtam, de a narancssárga szütyő új boldog tulajdonosa lehetek. Sajnos kicsit szanaszét álltak a gondolataim, mint egy nagyon kócos szénaboglya, mert előző este jöttem rá - juttatták eszembe -, hogy nem este ötkor, hanem délben fogunk zh-t írni, és ez érthetően kicsit megkavart. Sajnálom, hogy úgy el kellett iparkodnom! A kis tasakba már bepakolásztam némi papírzsebkendőt, és arra gondoltam, verseket kellene cetlikre írni, mert néha úgy hiányzik, ha nincs kéznél egy se, és akkor azokat is belerakhatnám. Nagyon kacatolós tudok lenni. (Igazából ezek kincsek, csak kacat az álnevük.)

Voltam társasjátékozós buliban, ahol nem is társasoztunk, vagyis csak gyenge kísérleteket tettünk rá, de kupacokra oszlott beszélgetés lett belőle. Megismertem például egy nagyon aranyos lányt, akivel már találkoztam, csak akkor még nem tudtam, hogy ilyen aranyos, mert nem sokat beszéltünk. Ő volt az egyik házigazdánk.

Ééés, hadd dicsekedjek picikét, már van két darab ötös gyakjegyem! Ennek most örülök. A harmadik már megírt várhatóan négyes lesz, a többitől még zh-k választanak el.

Ez a játszás csudajó

Toritextil játékán rám kacsintott a szerencse, és most úgy járt velem, hogy ha a kisujját nyújtja, az egész karját kívánom, ugyanis Pirospipacs játékához is feliratkoztam.

Nem biztos, hogy nekem szükségem van tűtartóra, de hogy ilyen csudaszép fára igen, abban szinte biztos vagyok. Majd kiderül, mi lesz.

Ha rájövök, hogy tudok szép dolgokat készíteni, én is szeretnék majd ilyen játékot indítani. Annyira kedves dolog ez az egész.

Ez is szép nap

Ma levált a cipőm sarkán egy izé, lifegett, megpillanatragasztottam, fagyiztunk, fűben ültünk, beszélgettünk hárman, és azt mondták, hogy lehetnék meseszereplő, és ennek nagyon örültem, és szurkolni is voltam, és nyertünk, és mindig mást kiabálunk a végén kézegymásrapakolással-felemeléssel, és most a nevemet csatakiáltották, mert tanakodtak, és T. mondta, hogy nekem lesz holnap a szülinapom, és kaptam rá csatakiáltást. Még sose kaptam csatakiáltást. (:

Napom-pompompom

Ma voltam egy meglehetősen rossz órán. Csak az a jó benne, hogy nem vettem fel a tárgyat, csak kíváncsiságból jártam be rá. Azt hiszem, tényleg igaz, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik. Csak az a szomorú, hogy ez egy nagyon jó óra is lehetne, mert a téma érdekes. Csak hát... nem úgy sikerült. A maira azért mentem be, mert olyasmit vettünk, amit beleírok a szakdolgozatomba. Igazából nem is az algoritmus érdekelt, nem ebből a forrásból fogok dolgozni, épp csak a motivációra voltam kíváncsi, hogy mi is áll az egész feladat mögött, mi mindenre szokták használni. Annyit megtudtam, hogy evolúciós láncokat építgetni. Viszont volt egy olyan pillanat, amikor úgy éreztem, szeretnék egy aprócska hibára rámutatni, mert biztosan csak elírás. És jelentkeztem vagy tíz percen keresztül, a bácsi látta is, aztán egyszer szólt, hogy fölösleges jelentkezni, amit én önkényesen úgy értelmeztem, hogy nem kell jelentkezni, mondhatom - valószínűleg arra gondolt, hogy biztos butaságot fogok kérdezni, de majd megvilágosodok, csak várjam ki csendben -, és mondtam, hogy én csak azt szeretném mondani, hogy... És azt mondta, nem. De én tudtam, hogy de. És aztán igyekeztem ezt érvekkel alátámasztani. És ő erre nem nagyon volt vevő, és aztán a végén elhessentett azzal, hogy lényegtelen. Azt már csak egész csendben motyogtam, hogy de hát ez az algoritmus lényege... Aztán amőbáztunk a mellettem ülő lánnyal, mert szegény nagyon kínlódott, hogy ez szörnyűséges, és jó sok idő elteltével az előttünk ülő hátrafordult, és mondott valami olyasfélét, hogy eljutottak oda, hogy igen, úgy van, ahogy azt korábban is próbáltam mondani. Na mindegy. Azt hiszem, a bácsi egy olyasfajta belső logika alapján építette fel a dolgot, ami nem valami szerencsés, hogy finom legyek és nőies. (Abból gondolom ezt, hogy kiadott egy háromlapos leírást, és azon szerepelt a jelölés, aminek a jelentéséről közbeszólásom előtt furcsa dolgot állított, és szerepeltek a lapon az általam említettek is. És azt bizony ő gépelte. Nem értem...)

Aztán kiültünk R.-val a fűbe, ettünk banánt, aztán el is heveredtünk, mert az jó és hangulatos, mellettünk frizbiztek, és csak azt sajnáltam, hogy lefűnyírózták a sok pitypangot, pedig olyan szépek voltak, és én közéjük szerettem volna leheveredni, mert az egy kicsikét még hangulatosabb.

Hűűű! Ezt felejtettem el! Tollasütőt hozni. Most le is írom ide, hogy eszembe jusson majd. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem, de sehogy se akart eszembe jutni.

Mostanában egyébként az időm és energiám ellopdossa a szakdolgozat. Magába szívja és kövéredik, de még nem eléggé. Még elég soványka. Igazából már azzal is ellopdossa, hogy gondolok rá, de attól még sajnos nem kövéredik.

toritextil játszik...

...mindenféle földi jóval. Méghozzá igen kedveset, ugyanis kisorsolós-elajándékozóst.

Én ilyenben még sose vettem részt, csak nézegettem már néhányszor, de olyanoknál nem akartam játszani, akiket nem olvastam előtte, de őt már olvasgatom, és ez egyébként is irtó izgalmas, úgyhogy most jelentkeztem. Olyan kedves dolog.

Hangjegyfa

Szülinapra szerettem volna valami kis mütyürt készíteni. Abban biztos voltam, hogy fel kell használnom a hangjegyes szalvétát, mert a szülinapos szereti a zenét, és még csinálni is tudja. Kibányásztam a ragasztólakkot hozzá egy polc tetején lévő zacskóból, és akkor vettem észre az ott heverő befőttesüvegtetőt. És rájöttem, hogy ezzel bizony lehetne kezdeni valamit. Nem sikerült olyan szépen belerakni a hangjegyeket, mert itt-ott picit elmaszatolta a lakk, pedig egyáltalán nem hígítottam fel vízzel, de azért talán így is megjárja. Mivel fát rajzolni egészen szeretek, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy az legyen a közepén, aztán kicsit megtorpantam, mert féltem, hogy ha tovább rajzolom, még a végén elrontom az egészet. De olyan üres volt a fa alatti rész, megtanácskoztam egy ismerőssel, hogy jó ötletnek tartja-e, hogy rajzoljak a fára és alá még hangjegyeket, és ő mondta, hogy igen, és a fáról lelógók legyenek pirosak. Végül hallgattam rá, de úgy nem tetszett igazán, nem volt elég erőteljes színe a piros tollamnak, ezért azokat a részeket még kicsit kihúztam feketével. És íme, ez a végeredmény. Ma át is adtam, nem sokáig szoktak nálam maradni a készített mindenféle kis bigyóim. Azt mondta, tetszik neki. Úgyhogy örülök.

Életembeliségek

Szerdán voltam színházban, majd hazafelé ballagás közben a villamosmegállóban összefutottam ismerősökkel, akik a Margit-szigetre szándékoztak menni zenélni, beszélgetni és csöppet iszogatni. Zenélni nem tudok, de hallgatni igen, inni inkább vizecskét szeretek, ha már választani kell, de beszélgetni az igazán jó dolog, meg úgy az egész hangulata is tetszett. Velük tartottam hát, a fiúk gitároztak, előkerült egy szájharmonika - azon de jó lenne tudni játszani! -, szaladgáltunk csak mert az jó - habár cipőügyileg hátrányos helyzetben voltam, mert nem erre öltöztem kimondottan -, simogattunk sünt - még sosem simogattam sünt! -, és elvoltunk, mint a befőtt - több megjegyzést nem írok már, csak még ezt, na -, aztán jó későn szétszéledtünk hazafelé. Jó volt. Nem vagyok az a társaság lelke emberke, de én attól még szeretem a társaságot, csak időnként a magam csendes módján.

Ma a csöpp unokatestvérem közölte velem, hogy négyszemközt kell beszélnünk, úgyhogy felültünk a lépcső tetejére, és elmesélte, hogy Böbe milyen csuda dolgokat csinált: kijavította a füzetében, mert rosszul írta le a nevét, felhívta a barátait, meghívott egy dinoszauruszt, aki láthatatlan és növényevő és kicsi, elolvasta az összes mesét, betakarózott egy sárga lappal, és hasonlók. Csináltunk még egy manót, jobb híján vonalas füzetlapból, ennek csak fejet és testet hajtottam, a karját pedig a testére rajzoltam, mert épp egy nagy virágcsokrot fog maga előtt. Neki aprópöttyös a sapkája és a karján a ruha, szintén van masni a cipőjén, csücsöri a szája, göndörkés a haja, kék a szeme, és Julcsinak lett elnevezve. Egyébként az anyukája elmesélte, hogy a másik manót, amit segítettem neki meghajtani, nagy műgonddal órák hosszat rajzolgatta, hogy ugyanolyan legyen, mint Böbe, csak ő piros és kisebb. A neve még apróbb módosulásokon szokott átesni, néha Böbi, néha Böbil, vagy Böbin, vagy valami hasonló.

Viszont a hétvégén borzasztóan elhanyagoltam a szakdolgozatomat, amiért igencsak lelkiismeretfurdalok és tele vagyok homályos elűzhetetlen rossz érzésekkel, pedig nagy gond nincsen. Nem tudom, benézzek-e a témavezetőmhöz hétfőn, vagy csak egy héttel később, mikor reményeim szerint elkészülök. És mi van, ha mégsem készülök el? De nem, ezt inkább hagyjuk is. Jaj.

Könyvjelző

Ezt majd szeretném kipróbálni, úgyhogy leírom ide, el ne felejtsem.

Sínbetettem

Most ilyen mókás a vezeték. Sínbetettem szegényt, bár nem hiszem, hogy csak úgy öszeforr...

Böbebaba

Ő itt Böbe, akit a Csiribiri blogján találtak alapján készítettem.

Összedobált gondolatfoszlányok

Csináltam sütit egy szülinaposnak, de elég rosszul sikerült. Kemény lett. Azt mondták, finom, de azért egy kicsit csalódott voltam...


Aztán elmentünk, és leültünk a Duna partján álldogáló padok egyikére, és beszélgettünk. És aztán az egyik szaktársammal inkább áttelepültünk a hintához erőteljes kérlelésem hatására, és hintáztunk, és beszélgettünk személyes dolgokról, a fiúkról, akik furák, és néhány lányról, akik szintén. És ez olyan jó volt, mert most úgy érzem, hogy jobban a barátom lett, mint eddig. Aranyos lány, kedvelem. Egyébként annyira jó, hogy ilyen meleg van, lehet szoknyát hordani, és nem fázok, és kabátot viszont lehet nem hordani, mert úgy se fázok. Rájöttem, hogy kendőt kötni a hajamba jó dolog, de legalábbis nekem tetszik. Egy sötétkék kisgyopárosat szoktam e célra használni. És ha hűvösödne, vagy fúj a szél, akár a nyakamba is köthetném a hajam helyett, bár erre még nem volt példa. És ezzel a lánnyal, akivel hintáztunk, majd elmegyünk szombaton erre a dologra, mármint a dobolós fényleoltósra, ami a várban lesz. Már várom. Egyébként később a többiek is csatlakoztak hozzánk a hintánál. Őket is szeretem, de velük nem szoktunk ilyesmikről beszélgetni, legalábbis eddig még nem fordult elő. Egy kicsit távolabb vannak, de én örülnék, ha közelebb jönnének ők is. Már megszelídítettek, csak lehet, hogy nem tudják, vagy nem érdekes számukra. Na jó, ezt inkább hagyjuk.

Mostanság három zh-t írtunk, ebből eddig egy ötös lett, egy négyes, de egy beadandóval, vagy javítóval még csinálhatok belőle ötöst, és szeretnék is. A harmadik majd kiderül, de eddig jó a mérleg. Azért mindig elkövetek rémesen ostoba hibákat, például a mínuszokat néha szeretem elsikkasztani. Sokan így vannak ezzel, a matematikusok tényleg nem tudnak számolni. Persze, mert nem is látunk jóformán számokat. Elszoktunk tőlük.

Takarórajzolat

Pipacsok és felhők között fogom álomra hajtani a fejem. Nagyon szeretem a pipacsokat. Régen szerettem azzal játszani, hogy letéptem egy bimbót, kicsomagoltam, kifordítottam, és azt képzeltem, hogy az egy pöttöm királylány hatalmas selymes szoknyában bóbitás dísszel a gallérján. Bár néha a bibéket leszedegettem. És még különlegesebbek attól, hogy ha a kinyílt pipacsot le akarod szedni, eldobálja a szirmait. Látod, bántottál, de mire mentél vele? Mintha ezt mondaná.

Csapadékcsinálás

Én egyébként csapadékcsináló vagyok. Na jó, inkább csapadékelmulasztó, de az előzőben olyan jó az a sok csé betű.

Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdett esni, és sajnos a sárga vízlepergetős kabátom már az örök ruhafogasra távozott, utódja pedig ázékony típus. Ezért miután eláztam, előrelátó gyermek módjára betettem a táskámba az esernyőmet. Attól kezdve nem is esett. Tegnapelőtt este úgy gondoltam, hogy fölösleges hurcolgatnom, és egyébként is, ha kiveszem, több helyem lesz, amit feltöthetek például marokkóval, és hasonlókkal, mert azok nyilván nélkülözhetetlenek az egyetemen. Másnap reggel arra ébredtem hogy kint ütemesen csöpög a víz. Aztán kiderült, hogy az a víz, ami ilyen szép dallamokat játszik unalmában, nemrég ráadásul hókristályocskákban hullott le. Hopp, vissza is raktam az esernyőmet abba a bizonyos táskába, még egy ideig esett a hó, de aztán elállt. És amennyire én tudom, azóta nem is nagyon esett itt, de ha mégis, csak titokban, az éj leple alatt merészelte.

Közlekedés

Nem írok bevezetőket... Csak úgy idefirkálok mindenféle zöldséget. Most például a legutóbbi érdekes estémet.

Rendes útbaigazítást még csak nőktől kaptam. Úgy értem, olyat, amit tudok használni. Biztos a többi is szép és rendes volt, csak nem számomra.

Úgyhogy nem is volt olyan egyszerű odajutni, ahová akartam, mert szétszóródtam, no nem a szélrózsa minden irányába, csak úgy figyelmességileg, ezért indulás előtt nem néztem meg a lehetségesen összeszedhető információmorzsákat úticélomról, no meg igazából azok se segítettek volna sokat. A kapott útbaigazítás annyira elég volt, hogy csak negyed órát töltsek keresgéléssel... Addig, ameddig ismertem az utat, minden szépen ment. Aztán hirtelen ki kellett választanom egy bizonyos számú buszt a nagyon sok közül. Először kapásból rossz helyen kerestem, majd mikor cikkcakkban végigjártam az összes megállóhelyet, kénytelen voltam rádöbbenni, hogy ez nagyon, nagyon gyanús. Visszamentem hát az aluljáróhoz, mert ott vannak táblák, és a táblák jó barátaim. És a táblán volt egy nyíl, amit először nem észleltem, vagy legalábbis nem tudatosodott bennem, és ez a nyíl cselesen arról informált, hogy igen, itt erre a táblára fel vannak írva ezek a buszok, de azért, mert itt nem fogod őket megtalálni, hanem hátrefelé indulj el értük. Hát elindultam. És ott meg még sokkal több megállóhelyet leltem, és el is kezdtem cikkcakkban megkeresni a nekem megfelelőt, és természetesen utoljára bukkantam rá, pedig egy elkeseredettebb pillanatomban még segítséget is kértem egy lánytól, de sajnos nála sem volt. Végül sikerült felszállnom, sőt, sikerült megnéznem a busz belső oldalán a táblán, hogy nekem a negyedik megálló kell. Gondoltam, jól van, ezt azért már majdcsak megoldom. Hát megoldottam, de nem szabványos módon, ugyanis az ötödiknél szálltam le, mert a buszban nem volt kiírva, hogy hol járunk, ismeretlen volt a terep, és egy-két megálló felett - na jó, igazából mellett - átsiklottunk. Sebaj, annyit még megtudtam leszállás közben, hogy az utcanév azért stimmel, mert ez az egész nagy hosszú mind az. Úgyhogy elindultam, és mentem és mentem. Egyszer egy autó a járdán közelített meg egy parkolóhelyet, ami csak azért volt vicces, mert feltolatott előttem a járdára, és olyan volt, mintha üldözném, mert egyforma sebességgel haladtunk. (Mivel felvettem a tempóját, mert hát csak nem üthetem el szegényt.) Bogarásztam egy darabig a házszámokat, lépcsőházbetűket - kiderült újfent, hogy vaksi vagyok, mert valahogy én több d és c betűt is észleltem, de az nem lehet, mert csalás. Valószínűleg az egyik c igazándiból e lehetett, az egyik d pedig a. De addigra már semmi sem állíthatott meg.

Azt hittem, egészen sikerült elkésni, de kiderült, hogy még csak egy ember érkezett meg, majd az is kiderült, hogy négy nem is fog. (Az ötödikről, aki szintén nem érkezett meg, onnan derült ki egy idő után tapasztalati úton, hogy egyszerűen nem bukkant fel.) De azért előbb-utóbb be-, majd kifutottak népek, és játszottunk társasjátékot, amiben az az egyetlen dolog nem jó, hogy akaratos, játékszabályt másképp értelmező egyének jelenlétében előbújik belőlem a népnevelő, és megpróbálom érvényesíteni a saját elképzeléseimet, de amikor akaratosan szólnak vissza, hogy de hát nem, attól meg úgy érzem magam, mint egy meztelencsiga. Főleg, ha igazuk van, vagy ha ők azt hiszik, hogy igazuk van. De azért megkötöttünk mindenféle kompromisszumokat, és eljátszogattunk, de én a múltkor sokkal jobban éreztem magam. Egyrészt, mert többen voltunk, és az jó, másrészt meg akkor a velem egy játékot játszókkal könnyebb volt zöldágra vergődni, harmadrészt meg elfelejtettem kicserélni az éjszakás inzulinomban a patront, és nem volt benne elég, és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak, de aztán arra jutottam, hogy némi késéssel majd beadom, ha visszaérek a koliba. És lőn. Jah, és negyedrészt meg nemmondommeg. (Negyedrészt hülye vagyok, azért. Az egy egészen egyéb körülmény, és nem tartozik ide, csak jajj.) Barkochbáztam is, és azóta se tudom, mire gondolt a gondolóember, de majd ki fogom találni. Csak elterelték a figyelmünket, no meg azt mondták, hogy psszt. És utána jól elfelejtettük.

A visszaindulásos problémakör meg úgy alakult, hogy ketten el akartak menni, egy ember nem tudta, hogy ott aludjon-e, vagy inkább ne, én meg mondtam, hogy ahogy a bizonytalan dönt, úgy döntök én is, mert tőle akartam útbaigazítást szerezni. Éjjel nem szeretek eltévedni. Végül azt találta ki az illető, hogy játszik egy basht a házigazdával, három élettel, és ha a házigazdánk nyer, marad, ha meg nem, akkor megy. Fölényes győzelmet aratott elképesztő dobássorozattal, és végül még arra is rájöttünk, hogy igazándiból mind a négyen nagyjából egy irányba is mehetünk, és így is tettünk.



Egyébként most fáj egy kicsit a csöpp lelkem egy parányi dolog miatt, de már mondtam neki, hogy igazán hagyja abba, és kicsit hajlandó volt elcsitulni. Tudjátok, időnként teljesen ostoba szegény, aztán rá kell szólnom.