Álommanó szorgoskodott

Egyébként nagyon érdekes dolgot álmodtam. Egy kollégiumszerű épületben, de inkább kisebb lakásszerű szobában voltunk sokan, és társasjátékoztunk. Egyszer elkezdett valaki ordítani a folyosó túlvégén. Kimentem a folyosóra, hogy megnézzem, és egy őrmester volt, és azt üvöltötte, hogy ne legyünk már ilyen hangosak. Mármint nem konkrétan nekünk címezte, hanem az egyébként teljesen csendes egész épületnek. Aztán visszamentem a szobába, de utánamkiabált, hogy "Gyere csak vissza, fiacskám!", majd bejött ő is. És tovább kiabált, de aztán megpillantotta Katát, aki egy zizzent leányka, mármint aranyosan zizzent, és kiderült, hogy ismerik egymást, úgyhogy utána beszállt ő is társasozni, és abbahagyta a kiabálást, kedves lett a maga módján, csak folyamatosan rendszabályozott minket, hogy nem úgy kell dobni a dobókockával, meg hogy semmit se tudunk rendesen csinálni. Ilyen volt a természete. Jah, és majdnem mindenkinek születésnapja volt, de nem egyszerre, hanem egymás után, holott ugyanaznap estefelé játszódott le az egész, nem nyúltunk át következő napra. Egy szülinap nagyjából negyed óráig tudott érdekes lenni. Az enyémre nem nagyon figyeltek fel, mert mindig mikor próbáltam mondani, hogy jé, nekem is van, akkor valaki más mondott valamit. De nem volt szomorú dolog, csak olyan jajj, de ügyetlenkedek. És Katát felhívta egy ismerőse, hogy menjen át hozzájuk szülinapozni, és mivel nem akartunk egyedül maradni az őrmesterrel - bár kicsit paradox ilyenformán az egyedül, mert mi voltunk a tömeg -, ezért mindenki megindult utána. Én nem tudtam, mert az út szélén elképesztő röhögőgörcs tört rám, és nem bírtam felállni, csak nevettem görnyedezve, az őrmester meg bambán állt mellettem. Merthogy közben a folyosó helyett egy erdei útra értünk ki a szobából, és furcsa módon biciklik termettek ott, azzal mentek el a többiek. Mikor fel tudtam állni, én is biciklire ültem, de már eléggé eltávolodtak, és mikor útelágazáshoz érkeztem, nem láttam őket, és nem tudtam, merre kell menni. Ott már álltak házak, és kicsit emlékeztetett a kanyar a falunk egyik pontjára, de csak a fák és a táj, a házak nem annyira. Épp kilogikáztam, hogy jobbfelé biztos nem mehettek, mert arra láttam volna őket, és el akartam kanyarodni balra, mikor jobbról feltűnt Gergő, ugyanis úgy gondolta, összeszed, nehogy elkeveredjek. És akkor együtt megérkeztünk egy nagyon különös kis házacskához, sötétzöld kapuval, burjánzó zsebkendőnyi kis előkerttel, sűrűn benőve mindenféle zölddel, meg egy pici girbe-gurba fácskával, és egy nagyon ódon kinézetű, izgalmas bejárati ajtóhoz jutottunk a párlépésnyi macskaköves járdán, viszont mikor benyitottam, mögötte csak lomok voltak és pókháló. Egészen üres és elhagyatott kinézetű szobácska lapult ott. De volt mellette egy kisebb, jelentéktelenebb ajtó is, mögötte lépcsősor, és arra följutottunk egy teraszféleséghez. A többiek ott beszélgettek. És körülbelül itt ébredtem fel.