Életembeliségek

Szerdán voltam színházban, majd hazafelé ballagás közben a villamosmegállóban összefutottam ismerősökkel, akik a Margit-szigetre szándékoztak menni zenélni, beszélgetni és csöppet iszogatni. Zenélni nem tudok, de hallgatni igen, inni inkább vizecskét szeretek, ha már választani kell, de beszélgetni az igazán jó dolog, meg úgy az egész hangulata is tetszett. Velük tartottam hát, a fiúk gitároztak, előkerült egy szájharmonika - azon de jó lenne tudni játszani! -, szaladgáltunk csak mert az jó - habár cipőügyileg hátrányos helyzetben voltam, mert nem erre öltöztem kimondottan -, simogattunk sünt - még sosem simogattam sünt! -, és elvoltunk, mint a befőtt - több megjegyzést nem írok már, csak még ezt, na -, aztán jó későn szétszéledtünk hazafelé. Jó volt. Nem vagyok az a társaság lelke emberke, de én attól még szeretem a társaságot, csak időnként a magam csendes módján.

Ma a csöpp unokatestvérem közölte velem, hogy négyszemközt kell beszélnünk, úgyhogy felültünk a lépcső tetejére, és elmesélte, hogy Böbe milyen csuda dolgokat csinált: kijavította a füzetében, mert rosszul írta le a nevét, felhívta a barátait, meghívott egy dinoszauruszt, aki láthatatlan és növényevő és kicsi, elolvasta az összes mesét, betakarózott egy sárga lappal, és hasonlók. Csináltunk még egy manót, jobb híján vonalas füzetlapból, ennek csak fejet és testet hajtottam, a karját pedig a testére rajzoltam, mert épp egy nagy virágcsokrot fog maga előtt. Neki aprópöttyös a sapkája és a karján a ruha, szintén van masni a cipőjén, csücsöri a szája, göndörkés a haja, kék a szeme, és Julcsinak lett elnevezve. Egyébként az anyukája elmesélte, hogy a másik manót, amit segítettem neki meghajtani, nagy műgonddal órák hosszat rajzolgatta, hogy ugyanolyan legyen, mint Böbe, csak ő piros és kisebb. A neve még apróbb módosulásokon szokott átesni, néha Böbi, néha Böbil, vagy Böbin, vagy valami hasonló.

Viszont a hétvégén borzasztóan elhanyagoltam a szakdolgozatomat, amiért igencsak lelkiismeretfurdalok és tele vagyok homályos elűzhetetlen rossz érzésekkel, pedig nagy gond nincsen. Nem tudom, benézzek-e a témavezetőmhöz hétfőn, vagy csak egy héttel később, mikor reményeim szerint elkészülök. És mi van, ha mégsem készülök el? De nem, ezt inkább hagyjuk is. Jaj.