Látogatósdi

Ma elmentem a nagynénémhez kölcsönkérni valami olyan kabátfélét, ami praktikusabb lesz a vasárnapi kirándulgatáshoz, mint az én kevésbé meleg, kevésbé erre kitalált példányom. Kaptam is tőle egy ilyet, és örült, hogy jöttem, és beszélgettünk, vagyis én általában hallgattam, de ez olyan beszélgetős hallgatás volt, nem pedig unott, vagy ilyesmi. Nézegettünk régi képeket, ő is szereti, meg én is, és akar megint menyasszonyi ruhában lenni, és már alakul a lakásuk, és meg kellett ígérnem, hogy a kupit nem fogom látni, mert amikor elutazott a férje, akkor maga alá zuhant, és nem rendezte el a dolgokat, aztán megsérült a lába kicsit, és azért, de igazából olyan nagy rumli nem is volt. És megmutatta az új ékszeres dobozkáját, meg megnézegettük a tartalmát, és mondtam, hogy az előzőt meg kellene ragasztani, és nekem adta, és én nagyon-nagyon szeretem ám a dobozokat, és ez is igazán tetszik. Már szárad a ragasztó. (Ez ilyen virágos papírdoboz, aminek van teteje, és az oldala igazából szétnyílik, tehát az egy lap, olyan, mint egy rendes doboz alj nélkül, egy oldal mentén szétvágva. És erre vannak ráragasztva a belső rekeszek, konkrétan három, így mikor szétnyílik, egyszerre látszik mindhárom belső rész, amik egymás fölött vannak. Szép.) És volt egy nyaklánca, ami el volt romolva, és úgy nézett ki, mint aki elszakadt, de észrevettem, hogy csak lejött egy szem egy másikról, és visszaraktam, és azt is nekem adta. Jófej nagynéném van. Mondjuk van a nyakláncon egy rózsaszín kövekkel körberakott pillangó, ami az én ízlésemnek nagyon nem felel meg, de majd leoperálom, és odaadom a szobatársamnak, ő szereti a lepkéket. Gyakran pontosan az tetszik nekem, ami neki nem annyira, és fordítva, de ez nem zavaró. Sőt, még egy sötétzöld kendőt is kaptam megkésett névnapi ajándékként. Az is nagyon tetszik. Tehát az élet szép, a nagynéném kedves. Szeretem a kacat-kincseket. Meg persze a nem kacat-kincseket is. Most kicsit csapongtam. Nem baj.