Frissdiplomás!

...bár még nem kaptam meg. De ötös lett a záróvizsgám! Valószínűségszámítás és sztochasztika tételt kaptam, hááát, a valszám nem a kedvenc állatfajtám, de kedves mosolygós vizsgáztatóknál feleltem, a szakdogavédésemben is csak a bevezetőmbe kötött bele egy pindurit az egyik bácsi - amivel mondjuk nem értek egyet, de teljesen mindegy.
Elég maratoni volt, míg kijutottam abból a teremből, hát még mire eredményt is hirdettek. Hárman kaptunk ötöst a hétfői kupacból.

Utána elmentünk megünnepelni, először táncoltunk - másnap alig bírtam lábra állni, lett egy csöpp izomlázam -, aztán fogtuk magunkat, és elvonatoztunk a Velencei tóhoz, és belementünk. Mivel ruhám csak annyi volt, amennyit viseltem, csak térdig mentem bele, addig tudtam felhajtani a nadrágom. Nagyon kellemes a víz! Megnéztük a napfelkeltét, az egyik reggeli vonattal visszajöttünk Pestre, visszavillamosoztam a koliba, és röpke - tartalmas - 27 órai ébrenlét után elszenderedtem, vagy inkább belezuhantam az ágyba meg az álomba.
Volt néhány vicces pillanat, például a Záhonyra futottunk, vagy a "jó estét!"-ünkre a "jó reggelt!" válaszok...
Hú, még mindig fáradt vagyok.

Egyébként elhatároztam, hogy annyi buborékfújót veszek, ahanyast kapok. Az egyik boltban, ahol végre tartottak, megkérdezte az eladó lelkesen mosolyogva, hogy hányat kérek, de mikor rávágtam, hogy kilencet - a szobatársam négyest kapott -, akkor picit meghökkent, és mondta, hogy annyi sajnos nincs. De később egy másik boltban már kaptunk. Ma este elmegyünk bóklászni/hintázni/beszélgetni/fáramászni/bubifújni/akármitcsinálni. Csak azt sajnálom, hogy a színes ceruzáim és az összes ilyesmizém otthon van. Holnap elvileg szerzek egy igazolást a diplomáról a felvételihez, és akkor ki is költözök.

Huhh.

Jajajaj

Hát félek, na. És nem voltam elég szorgos. De legyen szerencsém, jó? És ne bántsanak nagyon, jó? Pénteken felvételi, hétfőn záróvizsga. Szóval most félek...

Egy nagy szusszanás

Hát sikerült levizsgáznom mindenből, bár kicsit pechem volt néha, máskor szerencsém, kicsit viccesen hullámoznak a jegyeim, de hamar letudtam mindent. Most lehet koncetrálni a felvételi-záróvizsga kettősre. Ez még annyira talán nem vidám dolog, mert azt hiszem, ebbe még egy jó nagy löket energiát bele fogok fektetni... (Hogy honnan veszem? Hm majd csak találok még valahol a sarokban...)
Mindenesetre ma mindenképp tartok egy pihenős napot, mindjárt neki is állok festegetni-ragasztgatni-nemtudommitcsinálni.

A bárány és a farkas

A tegnapi vizsgám viccesen alakult, olyan könnyen feledhetőnek éreztem az anyagot, meg is beszéltük az egyik szaktársammal, hogy én márpedig a kettes tételt akarom (nem fűztem hozzá olyan nagy reményeket, hogy sikerül megkapnom, de hát legalább akarjam), ő azt mondta, a hármas a kedvence, neki az kell. Beültünk úgy, hogy ő ült a szélen, mellette én, mellettünk további két ember. Jött a bácsi, és kiadta sorban a kettes, hármas, négyes, ötös tételt. Röhögtünk kicsit. Nem kellett volna előre engednie az ajtóban, akkor pont megkaptuk volna a kedvenceinket, de azért így is örültem. Igaz, hogy itt-ott kicsit bizonytalan voltam az átalakítgatásokat illetően, el is csaltam néhány konstansszorzót, volt benne egy leheletnyi humbug. A kérdésekre nem tudtam teljesen válaszolni, de azért körülbelül, és rendes volt, és ötöst adott.

Ehhez képest a mai... Irtózatos vérengzés volt. Tizenötből öt embernek sikerült átmenni, pedig a múltkor meg állítólag boldog-boldogtalant átengedett. A következő vizsgaidőpont létszámkorlátja 45 fő, ez hamar be is telt, az utána következő alkalom is büszkélkedhet már 15 fővel. Csak az a bökkenő, hogy az bizony egyes embereknek már nem jó, mert a záróvizsgájuk után lenne... Hogy mit kezdenek vele? Gondolom, csereberét. Én nem szívesen adnám a későbbi időpontomat, de ha valakinek ezen múlik, akkor persze megteszem. Majd meglátjuk. Ja igen, én a szerencsés öt emberben vagyok, nem a kirúgott tízben, tételosztáskor annyi szerencsében azért részem volt, hogy előttem a legundorítóbb direkt szivatásokat (higgyétek el, tényleg annak szánta) kiszórta másoknak, és nekem már csak közepesen csúfság jutott. Így négyes lett. Hát ez a négyes felér vagy három ötössel a szememben.

Kedden jön a következő, a sorminta alapján - no meg a többiek elmondása szerint - egy báránytípus. Azért majd még megnézem, mennyire guszta az anyag, tartok tőle, hogy kevéssé...

Hümm.

A vizsgaidőszak nagyon elmagányosít.

(Mennyivel jobb lenne, ha nem lehetne megbukni, hanem csak bónuszokat szereznél a minél jobb jeggyel. Félelemfaktor nélkül valószínűleg jobban lehetne tanulgatni, nem mindenbe csak belekapni. Jó, tudom, hogy ez életszerűtlen, de álmodozni szabad, nem?)

Eltűnés

Most nem nagyon írok, mert ilyenkor, mikor az egyetem nagyon megöl, azt a taktikát szoktam követni, hogy felhagyok átmenetileg az ilyen alapvető életfunkcióimmal, mint dolgok alkotása, ideértve az értelmesebb, blogbejegyzésszintű szövegeket is. Maradok vegetatív üzemmódban, csak olvasok. Még csak egy vizsgám van meg, az is csak kettes, de legalább a bácsi nagyon kedves volt, ezért nem éreztem rosszul magam, hogy ilyen szörnyen bénán feleltem, meg hát végülis úgy őszintén nem érdemeltem többet. A héten lesz kettő, csütörtökön és pénteken is megyek, és egyelőre annyira nem aggódok, de a pénteki az annyiban mumus, hogy az a bácsi nem biztos, hogy ilyen kedves lesz, és félek, hogy egy olyan dolgot, amit amúgy tudok, nem tudom precízen megfogalmazni, és megesz reggelire. Mert azt ígérte, az ilyenért megeszi az embereket. De legalábbis palántázni kezd. De ha ez a kettő megvan, már csak kettő van hátra, és abból szintén csak az egyikről keringenek kevésbé biztató információk. És ha minden jól megy, 14-én végzek ezekkel, és nekiállhatok tanulni a felvételire/záróvizsgára. Hiphiphurrá! Ja, még a szakdolgozatomat is be kellene köttetni, no és persze szerezni hozzá egy témavezetői véleményezést, hogy leadhassam időben. Azt mondta a bácsi, eddig ő noszogatott, most noszogassam én őt. Hát jó. Amúgy azt mondta, a bevezetőm nagyon tetszik neki, szóval erre büszke vagyok. (A bevezetőben már érdemi gondolatok is vannak.) A többi részt szerintem még csak az első verzióban olvasta, ahhoz képest igyekeztem megváltoztatni az útmutatások alapján, amit kellett, remélem, tetszik neki. Ha neki tetszik, akkor minden rendben, a bizottság véleménye nem lehet rosszabb. És pont. (Az idézéses-hivatkozásos dologtól tartottam amúgy leginkább, mert ilyet ugye még sose kellett csinálni, és leírva sehova sincsen, mit várnak ezen a téren, és inkább csak úgy érzésből lehet, meg könyvek/más szakdogák alapján...)
Hjajj.

Beszámoló (de mibe számoljak bele? dobozba?)

Csak rövidkét írok, mert lemerültem, mint valami elem.

Találkoztam toritextillel, ugyanis bár nem írtam, de a narancssárga szütyő új boldog tulajdonosa lehetek. Sajnos kicsit szanaszét álltak a gondolataim, mint egy nagyon kócos szénaboglya, mert előző este jöttem rá - juttatták eszembe -, hogy nem este ötkor, hanem délben fogunk zh-t írni, és ez érthetően kicsit megkavart. Sajnálom, hogy úgy el kellett iparkodnom! A kis tasakba már bepakolásztam némi papírzsebkendőt, és arra gondoltam, verseket kellene cetlikre írni, mert néha úgy hiányzik, ha nincs kéznél egy se, és akkor azokat is belerakhatnám. Nagyon kacatolós tudok lenni. (Igazából ezek kincsek, csak kacat az álnevük.)

Voltam társasjátékozós buliban, ahol nem is társasoztunk, vagyis csak gyenge kísérleteket tettünk rá, de kupacokra oszlott beszélgetés lett belőle. Megismertem például egy nagyon aranyos lányt, akivel már találkoztam, csak akkor még nem tudtam, hogy ilyen aranyos, mert nem sokat beszéltünk. Ő volt az egyik házigazdánk.

Ééés, hadd dicsekedjek picikét, már van két darab ötös gyakjegyem! Ennek most örülök. A harmadik már megírt várhatóan négyes lesz, a többitől még zh-k választanak el.

Egy kis előadás

Kiselőadást kellett tartani, mert az egyik tárgyamból részben erre kapjuk a jegyet. A témámba nem tudtam kellő mennyiségű matematikát tenni, ettől ideges lettem kissé, ettől túl gyorsan elmondtam az anyagot, amit összegyűjtöttem, húsz-harminc perc helyett lezavartam tíz perc alatt, ettől úgy éreztem, borzalmas voltam, de mikor visszajöttem a koliba, kiderült, hogy a tanártól kifejezetten jó pontokat kaptam előadásmódra és tartalomra is, és a közönségszavazatos pontok is egész jók lettek, úgyhogy nincs okom nyűgösnek lenni. Túl vagyok rajta végre!
(Amúgy a témám érdekes lett volna, mert a klímaváltozásról beszél(t)ünk hárman, és én a múltbéli globális dolgokat kaptam, jégkorszak, kis jégkorszak, ilyesmi, de csak grafikonokat találtam hozzá, más matematikát nem. Viszont volt köztük egy vicces is, mert a kis jégkorszakos grafikon egyik vonala az adott évi hőmérséklet átlagtól való eltérését, a másik vonal pedig az akkor elégetett boszorkányok mennyiségét - bár lehet, hogy csak a boszorkányperek számát, forrása válogatja - jelölte. Ez elsőre igencsak megnevettetett, még ha van is logika a dologban.)

Napom-pompompom

Ma voltam egy meglehetősen rossz órán. Csak az a jó benne, hogy nem vettem fel a tárgyat, csak kíváncsiságból jártam be rá. Azt hiszem, tényleg igaz, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik. Csak az a szomorú, hogy ez egy nagyon jó óra is lehetne, mert a téma érdekes. Csak hát... nem úgy sikerült. A maira azért mentem be, mert olyasmit vettünk, amit beleírok a szakdolgozatomba. Igazából nem is az algoritmus érdekelt, nem ebből a forrásból fogok dolgozni, épp csak a motivációra voltam kíváncsi, hogy mi is áll az egész feladat mögött, mi mindenre szokták használni. Annyit megtudtam, hogy evolúciós láncokat építgetni. Viszont volt egy olyan pillanat, amikor úgy éreztem, szeretnék egy aprócska hibára rámutatni, mert biztosan csak elírás. És jelentkeztem vagy tíz percen keresztül, a bácsi látta is, aztán egyszer szólt, hogy fölösleges jelentkezni, amit én önkényesen úgy értelmeztem, hogy nem kell jelentkezni, mondhatom - valószínűleg arra gondolt, hogy biztos butaságot fogok kérdezni, de majd megvilágosodok, csak várjam ki csendben -, és mondtam, hogy én csak azt szeretném mondani, hogy... És azt mondta, nem. De én tudtam, hogy de. És aztán igyekeztem ezt érvekkel alátámasztani. És ő erre nem nagyon volt vevő, és aztán a végén elhessentett azzal, hogy lényegtelen. Azt már csak egész csendben motyogtam, hogy de hát ez az algoritmus lényege... Aztán amőbáztunk a mellettem ülő lánnyal, mert szegény nagyon kínlódott, hogy ez szörnyűséges, és jó sok idő elteltével az előttünk ülő hátrafordult, és mondott valami olyasfélét, hogy eljutottak oda, hogy igen, úgy van, ahogy azt korábban is próbáltam mondani. Na mindegy. Azt hiszem, a bácsi egy olyasfajta belső logika alapján építette fel a dolgot, ami nem valami szerencsés, hogy finom legyek és nőies. (Abból gondolom ezt, hogy kiadott egy háromlapos leírást, és azon szerepelt a jelölés, aminek a jelentéséről közbeszólásom előtt furcsa dolgot állított, és szerepeltek a lapon az általam említettek is. És azt bizony ő gépelte. Nem értem...)

Aztán kiültünk R.-val a fűbe, ettünk banánt, aztán el is heveredtünk, mert az jó és hangulatos, mellettünk frizbiztek, és csak azt sajnáltam, hogy lefűnyírózták a sok pitypangot, pedig olyan szépek voltak, és én közéjük szerettem volna leheveredni, mert az egy kicsikét még hangulatosabb.

Hűűű! Ezt felejtettem el! Tollasütőt hozni. Most le is írom ide, hogy eszembe jusson majd. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem, de sehogy se akart eszembe jutni.

Mostanában egyébként az időm és energiám ellopdossa a szakdolgozat. Magába szívja és kövéredik, de még nem eléggé. Még elég soványka. Igazából már azzal is ellopdossa, hogy gondolok rá, de attól még sajnos nem kövéredik.

Életembeliségek

Szerdán voltam színházban, majd hazafelé ballagás közben a villamosmegállóban összefutottam ismerősökkel, akik a Margit-szigetre szándékoztak menni zenélni, beszélgetni és csöppet iszogatni. Zenélni nem tudok, de hallgatni igen, inni inkább vizecskét szeretek, ha már választani kell, de beszélgetni az igazán jó dolog, meg úgy az egész hangulata is tetszett. Velük tartottam hát, a fiúk gitároztak, előkerült egy szájharmonika - azon de jó lenne tudni játszani! -, szaladgáltunk csak mert az jó - habár cipőügyileg hátrányos helyzetben voltam, mert nem erre öltöztem kimondottan -, simogattunk sünt - még sosem simogattam sünt! -, és elvoltunk, mint a befőtt - több megjegyzést nem írok már, csak még ezt, na -, aztán jó későn szétszéledtünk hazafelé. Jó volt. Nem vagyok az a társaság lelke emberke, de én attól még szeretem a társaságot, csak időnként a magam csendes módján.

Ma a csöpp unokatestvérem közölte velem, hogy négyszemközt kell beszélnünk, úgyhogy felültünk a lépcső tetejére, és elmesélte, hogy Böbe milyen csuda dolgokat csinált: kijavította a füzetében, mert rosszul írta le a nevét, felhívta a barátait, meghívott egy dinoszauruszt, aki láthatatlan és növényevő és kicsi, elolvasta az összes mesét, betakarózott egy sárga lappal, és hasonlók. Csináltunk még egy manót, jobb híján vonalas füzetlapból, ennek csak fejet és testet hajtottam, a karját pedig a testére rajzoltam, mert épp egy nagy virágcsokrot fog maga előtt. Neki aprópöttyös a sapkája és a karján a ruha, szintén van masni a cipőjén, csücsöri a szája, göndörkés a haja, kék a szeme, és Julcsinak lett elnevezve. Egyébként az anyukája elmesélte, hogy a másik manót, amit segítettem neki meghajtani, nagy műgonddal órák hosszat rajzolgatta, hogy ugyanolyan legyen, mint Böbe, csak ő piros és kisebb. A neve még apróbb módosulásokon szokott átesni, néha Böbi, néha Böbil, vagy Böbin, vagy valami hasonló.

Viszont a hétvégén borzasztóan elhanyagoltam a szakdolgozatomat, amiért igencsak lelkiismeretfurdalok és tele vagyok homályos elűzhetetlen rossz érzésekkel, pedig nagy gond nincsen. Nem tudom, benézzek-e a témavezetőmhöz hétfőn, vagy csak egy héttel később, mikor reményeim szerint elkészülök. És mi van, ha mégsem készülök el? De nem, ezt inkább hagyjuk is. Jaj.

Kiköhögöm azt a szakdolgozatot végre

Itt a tavasz, csicseregnek a madarak, virulnak a vírusok, burjánzanak a bacik. Azért van egy bizonyos varázsa pizsamában pipacsos paplanba csavarodva ülni a kandalló előtt, csak az a fránya papírzsepiköteg rontja le az összképet. Viszont mivel megmozdulni se esik jól, nyugodtan elkezdhetem (elkezdhetném már igazán!) pötyögni a szakdolgozatomat. A szünetben jó lenne nagyjából megcsinálni az egészet, csak azt nem tudom pontosan, a hivatkozásokat hogy kell beletűzdelni, de majd utánanézek, és az is zavar csöppet, hogy abban az idétlen LaTeX-ben kell megírni. Lehet, hogy célszerű lenne beszerezni hozzá valami szerkesztőt, mert ilyen fapados megoldásban - kvázi jegyzettömbben, csak máshogy hívják, de a parancsokat ugyanúgy a kobakomból előrántva kell begépelni - kicsit macerás néha a használata. Na sebaj. De a témámat szeretem szerintem.

Vita...?

Vannak emberek, akik úgy vitatkoznak, hogy csak hajtogatják az érveiket, és a te hozzászólásaid a témához csak az érvek elismétlését vonják maguk után, esetleg más sorrendben. Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, hogy márpedig a felvetésedre tessék válaszolni, akkor esetleg kaphatsz olyasmiket, hogy igen, ezen a példán tényleg így van, de általánosságban igaz minden egyes ilyen dologra kivétel nélkül, hogy nem így van. És ilyenkor én a hajamat szoktam diszkréten tépni, és halálsikolyokat fojtok magamba. És az a szörnyű, hogy próbálok én törekedni a békére, nagyon igyekszem megtalálni a hibát az okoskodásomban, feloldani valahogy ezt a nyilvánvaló ellentmondást, de nem megy, és kicsinek és ostobának érzem magam, hiába vagyok tökéletesen meggyőződve arról, hogy ez így értelmetlen. Persze lehet, hogy csak a gondolkodásmódom csökevényes felfogni ennek a látszólagos ellentmondásnak az értelmét, de valahogy nem úgy tűnt. És próbálom felépíteni az érveimet szépen szisztematikusan, példákkal megtűzdelve, és kérve, kérve, hogy akkor válaszoljon azokra a kérdésekre, hogy mégis szerinte milyen nem csupa nulla együtthatókra kaphatnék itt nullát, mert ha mutat, én elhiszem, de tényleg, de hát ő nem tud mutatni, én meg meg tudom mutatni, hogy mert olyan nincsen, és kijelenti, hogy ez nyilván lineárisan független, majd közli, hogy de az izébigyók soha nem lineárisan függetlenek, le van ám írva. Ez nálam kicsapja a biztosítékot. Majd - érzésem szerint fennsőbbségében sértetten, a rám pocsékolt időt sajnálva - közli, hogy de most már tényleg megy, mert van ám jobb dolga is, és azzal kell foglalkoznia. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy én egy percig nem vágytam ilyesfajta figyelemre, ha ő áll elő azzal, hogy hülyeséget beszélek, akkor ne én legyek már felelős elpocsékolt drága perceiért.) Jah és persze megpendíti még azt a burkoltan - vagy talán annyira nem burkoltan - lehülyéző szálat, amelyben tudtomra adja, hogy ez le van írva valahova, ahonnan ő idézte, és ne gondoljam már, hogy okosabb lehetek a többieknél, akik azt oda leírták. És ekkor még kisebbnek érzem magam, meg még úgy, mint akire ráléptek. És megkeresem a forrást, és ott modulo 2 számolnak. Jah, mod2 nyilván összefüggők, de az én esetemben abszolút nem indokolt afölött a test fölött számolni. Arról már nem is beszélve, hogy ha elfogadnám ezt a számolási módot, az egész bizonyítandó ökörség lenne. Szerintem. De nyilván hülye vagyok, és nem tudhatom. Most nagyon rossz kedvem lett.