Könyvjelző

Ezt majd szeretném kipróbálni, úgyhogy leírom ide, el ne felejtsem.

Kiköhögöm azt a szakdolgozatot végre

Itt a tavasz, csicseregnek a madarak, virulnak a vírusok, burjánzanak a bacik. Azért van egy bizonyos varázsa pizsamában pipacsos paplanba csavarodva ülni a kandalló előtt, csak az a fránya papírzsepiköteg rontja le az összképet. Viszont mivel megmozdulni se esik jól, nyugodtan elkezdhetem (elkezdhetném már igazán!) pötyögni a szakdolgozatomat. A szünetben jó lenne nagyjából megcsinálni az egészet, csak azt nem tudom pontosan, a hivatkozásokat hogy kell beletűzdelni, de majd utánanézek, és az is zavar csöppet, hogy abban az idétlen LaTeX-ben kell megírni. Lehet, hogy célszerű lenne beszerezni hozzá valami szerkesztőt, mert ilyen fapados megoldásban - kvázi jegyzettömbben, csak máshogy hívják, de a parancsokat ugyanúgy a kobakomból előrántva kell begépelni - kicsit macerás néha a használata. Na sebaj. De a témámat szeretem szerintem.

Piszkozat

Ezt csak most firkáltam, és beteg vagyok, és ezért lehet, hogy csak ezért nem dobom ki rögtön, és lehet, hogy holnap nem is fog tetszeni, de most kipakolom ide, el ne vesszen szegény. Meg hát, ha nem is jó, azért még maradhat tán okulásul, mit hogyan ne tegyek többet...




Dallammá feszít a szél
maga előtt görget
abból már miket mesél
nem kérek én többet

szép szavakkal hiteget
fülembe duruzsol
és ki látott még ilyet!
rámkacsint hamisul

csalfa csókját arcomra
kéretlen cuppantja
tenyerembe karcolja
címét a cudarja

írjak neki levelet
ne kettőt, ne hármat
cirógat, hízeleg
írjak neki százat

írjak tölgyfalevélre
szerelmes sorokat
amit minden vidékre
magával sodorhat

de hogyha elhagyom
(ugye sose tennéd?)
bizony megláthatom
ő mekkora fenség

viharfelhők seregét
küldi a nyakamra
beleszédül, aki él
a nagy zivatarba

letépkedi rögvest
az összes virágot
körbefutni nem rest
az egész világot

úgy tud ordítani
belesajdul a fül
ne akarjam hagyni
őt egyes-egyedül

nincsen neki társa
mire ráfúj, elszáll
nincsen nyugovása
legyek hát virágszál
kicsiny gomblyukába'

Régi - mazsolázgatok

Drágaság!
Látod?
Madár száll
Ott!
Fáj a szárnya,
Tépte kánya,
Csípte fagy...!
Te még nagyon kicsi vagy.
Nem érted,
Nem éred
Még fel
Ésszel,
Csak reméled,
Hogy megéled
Az időt,
Midőn
A hajnal
Arannyal
Fest békét,
S nincs kétség,
A kánya
Zöldséget evett vacsorára.

Sínbetettem

Most ilyen mókás a vezeték. Sínbetettem szegényt, bár nem hiszem, hogy csak úgy öszeforr...

Böbebaba

Ő itt Böbe, akit a Csiribiri blogján találtak alapján készítettem.

Vezetékgyógyász- és elromlítász

A laptoptöltő madzagja - feltehetően az időnként előforduló hajlott állapotba kerülés következtében - egy kicsit eltörött, vagy mit szoktak ezek csinálni. A műanyag is megadta magát, amibe csomagolva vannak a fémbigyók - tudtátok, hogy ez ilyen furán csavarosan van ott bent tekeredve? -, és sajnos a fémbigyók is, legalábbis erre enged következtetni a tény, hogy érintkezéshibás jellegzetességeket mutat újabban. Tudjátok, ez a megmozdítom, és megjavul, illetve megmozdítom, és elromlik dolog. Hát, nem vagyok a vezetékeknek nagy barátja, Murphy büszke lenne rám. Én ugyan nem értek ennek a megszereléséhez, de vevő vagyok alternatív megoldásokra, sőt, néha egészen szeretem őket, ezért mint ahogy a törött végtagokat szokás, sínbe tettem szegénykét. Azért gipszet nem öntöttem rá, bár kacérkodtam némi gyurmafelhasználással, végül egyszerűen csak narancssárga keményebbféle papírhulladékból és celluxból állítottam össze a merevítést. Lekopogom, de eddig jónak tűnik, szépen elvittem a rögzítményt a következő ízületig, ahogy a már említett végtagoknál szokták, habár itt ízület helyett csak fixebb műanyagborítású részek vannak. Egy kicsit büszke vagyok magamra, habár annyira nem kéne, mert tulajdonképpen jelentősen hozzájárultam az elromláshoz.

Összedobált gondolatfoszlányok

Csináltam sütit egy szülinaposnak, de elég rosszul sikerült. Kemény lett. Azt mondták, finom, de azért egy kicsit csalódott voltam...


Aztán elmentünk, és leültünk a Duna partján álldogáló padok egyikére, és beszélgettünk. És aztán az egyik szaktársammal inkább áttelepültünk a hintához erőteljes kérlelésem hatására, és hintáztunk, és beszélgettünk személyes dolgokról, a fiúkról, akik furák, és néhány lányról, akik szintén. És ez olyan jó volt, mert most úgy érzem, hogy jobban a barátom lett, mint eddig. Aranyos lány, kedvelem. Egyébként annyira jó, hogy ilyen meleg van, lehet szoknyát hordani, és nem fázok, és kabátot viszont lehet nem hordani, mert úgy se fázok. Rájöttem, hogy kendőt kötni a hajamba jó dolog, de legalábbis nekem tetszik. Egy sötétkék kisgyopárosat szoktam e célra használni. És ha hűvösödne, vagy fúj a szél, akár a nyakamba is köthetném a hajam helyett, bár erre még nem volt példa. És ezzel a lánnyal, akivel hintáztunk, majd elmegyünk szombaton erre a dologra, mármint a dobolós fényleoltósra, ami a várban lesz. Már várom. Egyébként később a többiek is csatlakoztak hozzánk a hintánál. Őket is szeretem, de velük nem szoktunk ilyesmikről beszélgetni, legalábbis eddig még nem fordult elő. Egy kicsit távolabb vannak, de én örülnék, ha közelebb jönnének ők is. Már megszelídítettek, csak lehet, hogy nem tudják, vagy nem érdekes számukra. Na jó, ezt inkább hagyjuk.

Mostanság három zh-t írtunk, ebből eddig egy ötös lett, egy négyes, de egy beadandóval, vagy javítóval még csinálhatok belőle ötöst, és szeretnék is. A harmadik majd kiderül, de eddig jó a mérleg. Azért mindig elkövetek rémesen ostoba hibákat, például a mínuszokat néha szeretem elsikkasztani. Sokan így vannak ezzel, a matematikusok tényleg nem tudnak számolni. Persze, mert nem is látunk jóformán számokat. Elszoktunk tőlük.

Belekacagnék

Becipzározom magam a csendbe:
néma sikoly kering benne,
Zajokról álmodok:

Koppanó, cseppenő,
dobbanó, rebbenő,
színes ákombákom-álom,
a valóság köpenyét kivágom
egy cikkcakk-ollóval,
hét fehér hollóval
húzott hintón robogok tova
a semmibe és az akárhova -
mindegy, én álmodom.
A lyukas köpenyt befoltozom,
hollóimat kicsapom a legelőre,
ledőlök egy nagy piros heverőre,
ő is hever, én is heverek,
ő nyikorog, én meg nevetek:
kizártam magam, azt hiszem,
kulcs a zsebedben, édesem,
ha beengedsz, megbánod,
a nyakadba ugrálok,
és belekacagok a füledbe.

 
 
 
(Most megsajdult a szívem egy pillanatra, mert eszembe jutott, akire gondolva ezt írtam még régebben.)

Balfönt

Ha az ágyam bal felső sarkába húzódok (felső alatt nyilván azt értem, ahol a fejem van), akkor jól szól a rádió. Az embereknek bal oldalt fönt van a szívük. Akkor bal oldalt fönt mindig minden megoldódik, csak idő kérdése?

Sóhaj

(Azért talán így leírva jobb már egy kicsit. El kellene mosogatnom, vagy festenem kéne. Az előbbit muszájból, a másodikat meg hogy kibújjak a világból picit.)

Zzz

Nem tudom, miért, de nagyon rosszul szól a rádióm. Zizeg, ez ugyanolyan hangban, mint látványnak a hangyák a képernyőn. De most ez a zizegős hang pont olyan, mint ami belül van, az is mákszemes, és reszket, sőt zizeg is. És abban is buta régi dalok szólnak most rosszul előadva, értelmetlen szavakkal összefűzve.

...

Ilyenkor semminek érzem magam.

...

Elrontottam. Vagy lehet, hogy nem, ó bár tévednék, de ha így nem is, más szemszögből mindenképp elrontottam. Esélyt adtam neki, hogy elromoljon. Nem lett volna szabad. Nem fogja tudni rajtam kívül senki, ha így esett, de ettől nekem egy szemernyit se lett jobb a kedvem. Most elég könnyen tudnék bőgni, de úgy döntöttem, hogy márpedig nem esek bele a kétségbe, és pont, nincs itt semmi katasztrófa, nincs itt semmi látnivaló. Igazából már régen elrontottam ezt az egész izét, úgy ahogy van, de már elég eszem van hozzá, hogy ettől nagyon magam alá is zuhanjak. Annyira hülye vagyok egyébként, hogy ezen problémázok, elég jelentéktelen dolog, nem is változtat semmin a világon, kivéve az én idióta lelki békémet ott valahol belül. Vállat kéne vonni, aztán kész. Nem megy. Körécsavarodtak a gondolataim.

Takarórajzolat

Pipacsok és felhők között fogom álomra hajtani a fejem. Nagyon szeretem a pipacsokat. Régen szerettem azzal játszani, hogy letéptem egy bimbót, kicsomagoltam, kifordítottam, és azt képzeltem, hogy az egy pöttöm királylány hatalmas selymes szoknyában bóbitás dísszel a gallérján. Bár néha a bibéket leszedegettem. És még különlegesebbek attól, hogy ha a kinyílt pipacsot le akarod szedni, eldobálja a szirmait. Látod, bántottál, de mire mentél vele? Mintha ezt mondaná.

Fölidéző

Szívem látszat-dobban

Tollam földön koppan
Furcsa maszk csak az arcom
Fa kérgén ott a karcom
Ketyeg az óra
Állj meg egy szóra
Elfut a felhő
Sok gyerek felnő
(én nem!
csak megöregszem)
Ránc fut a számnál
Éveket számlál
Súlyos perceket
Egy szú percegett
Nyávog a macska
Egy kicsi csacska
Kacagó
Szaladó
Szellő
Lesz a cipellőm
Elvisz messze
Kicsi ligetbe
Téged meg csak nyúz a csúz
Énhozzám el sose jutsz
Kicsi kék égből
Álommenedékből
Eső csepereg
Könnyem elered

Ma beszéltem azzal, akire gondoltam, mikor ezt írtam. És igazából a legszörnyűbb az, hogy már egyáltalán nem szeretem, pedig akkor régen azért eléggé meglehetősen nagyon...

Látogatósdi

Ma elmentem a nagynénémhez kölcsönkérni valami olyan kabátfélét, ami praktikusabb lesz a vasárnapi kirándulgatáshoz, mint az én kevésbé meleg, kevésbé erre kitalált példányom. Kaptam is tőle egy ilyet, és örült, hogy jöttem, és beszélgettünk, vagyis én általában hallgattam, de ez olyan beszélgetős hallgatás volt, nem pedig unott, vagy ilyesmi. Nézegettünk régi képeket, ő is szereti, meg én is, és akar megint menyasszonyi ruhában lenni, és már alakul a lakásuk, és meg kellett ígérnem, hogy a kupit nem fogom látni, mert amikor elutazott a férje, akkor maga alá zuhant, és nem rendezte el a dolgokat, aztán megsérült a lába kicsit, és azért, de igazából olyan nagy rumli nem is volt. És megmutatta az új ékszeres dobozkáját, meg megnézegettük a tartalmát, és mondtam, hogy az előzőt meg kellene ragasztani, és nekem adta, és én nagyon-nagyon szeretem ám a dobozokat, és ez is igazán tetszik. Már szárad a ragasztó. (Ez ilyen virágos papírdoboz, aminek van teteje, és az oldala igazából szétnyílik, tehát az egy lap, olyan, mint egy rendes doboz alj nélkül, egy oldal mentén szétvágva. És erre vannak ráragasztva a belső rekeszek, konkrétan három, így mikor szétnyílik, egyszerre látszik mindhárom belső rész, amik egymás fölött vannak. Szép.) És volt egy nyaklánca, ami el volt romolva, és úgy nézett ki, mint aki elszakadt, de észrevettem, hogy csak lejött egy szem egy másikról, és visszaraktam, és azt is nekem adta. Jófej nagynéném van. Mondjuk van a nyakláncon egy rózsaszín kövekkel körberakott pillangó, ami az én ízlésemnek nagyon nem felel meg, de majd leoperálom, és odaadom a szobatársamnak, ő szereti a lepkéket. Gyakran pontosan az tetszik nekem, ami neki nem annyira, és fordítva, de ez nem zavaró. Sőt, még egy sötétzöld kendőt is kaptam megkésett névnapi ajándékként. Az is nagyon tetszik. Tehát az élet szép, a nagynéném kedves. Szeretem a kacat-kincseket. Meg persze a nem kacat-kincseket is. Most kicsit csapongtam. Nem baj.

Csapadékcsinálás

Én egyébként csapadékcsináló vagyok. Na jó, inkább csapadékelmulasztó, de az előzőben olyan jó az a sok csé betű.

Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdett esni, és sajnos a sárga vízlepergetős kabátom már az örök ruhafogasra távozott, utódja pedig ázékony típus. Ezért miután eláztam, előrelátó gyermek módjára betettem a táskámba az esernyőmet. Attól kezdve nem is esett. Tegnapelőtt este úgy gondoltam, hogy fölösleges hurcolgatnom, és egyébként is, ha kiveszem, több helyem lesz, amit feltöthetek például marokkóval, és hasonlókkal, mert azok nyilván nélkülözhetetlenek az egyetemen. Másnap reggel arra ébredtem hogy kint ütemesen csöpög a víz. Aztán kiderült, hogy az a víz, ami ilyen szép dallamokat játszik unalmában, nemrég ráadásul hókristályocskákban hullott le. Hopp, vissza is raktam az esernyőmet abba a bizonyos táskába, még egy ideig esett a hó, de aztán elállt. És amennyire én tudom, azóta nem is nagyon esett itt, de ha mégis, csak titokban, az éj leple alatt merészelte.

Vita...?

Vannak emberek, akik úgy vitatkoznak, hogy csak hajtogatják az érveiket, és a te hozzászólásaid a témához csak az érvek elismétlését vonják maguk után, esetleg más sorrendben. Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, hogy márpedig a felvetésedre tessék válaszolni, akkor esetleg kaphatsz olyasmiket, hogy igen, ezen a példán tényleg így van, de általánosságban igaz minden egyes ilyen dologra kivétel nélkül, hogy nem így van. És ilyenkor én a hajamat szoktam diszkréten tépni, és halálsikolyokat fojtok magamba. És az a szörnyű, hogy próbálok én törekedni a békére, nagyon igyekszem megtalálni a hibát az okoskodásomban, feloldani valahogy ezt a nyilvánvaló ellentmondást, de nem megy, és kicsinek és ostobának érzem magam, hiába vagyok tökéletesen meggyőződve arról, hogy ez így értelmetlen. Persze lehet, hogy csak a gondolkodásmódom csökevényes felfogni ennek a látszólagos ellentmondásnak az értelmét, de valahogy nem úgy tűnt. És próbálom felépíteni az érveimet szépen szisztematikusan, példákkal megtűzdelve, és kérve, kérve, hogy akkor válaszoljon azokra a kérdésekre, hogy mégis szerinte milyen nem csupa nulla együtthatókra kaphatnék itt nullát, mert ha mutat, én elhiszem, de tényleg, de hát ő nem tud mutatni, én meg meg tudom mutatni, hogy mert olyan nincsen, és kijelenti, hogy ez nyilván lineárisan független, majd közli, hogy de az izébigyók soha nem lineárisan függetlenek, le van ám írva. Ez nálam kicsapja a biztosítékot. Majd - érzésem szerint fennsőbbségében sértetten, a rám pocsékolt időt sajnálva - közli, hogy de most már tényleg megy, mert van ám jobb dolga is, és azzal kell foglalkoznia. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy én egy percig nem vágytam ilyesfajta figyelemre, ha ő áll elő azzal, hogy hülyeséget beszélek, akkor ne én legyek már felelős elpocsékolt drága perceiért.) Jah és persze megpendíti még azt a burkoltan - vagy talán annyira nem burkoltan - lehülyéző szálat, amelyben tudtomra adja, hogy ez le van írva valahova, ahonnan ő idézte, és ne gondoljam már, hogy okosabb lehetek a többieknél, akik azt oda leírták. És ekkor még kisebbnek érzem magam, meg még úgy, mint akire ráléptek. És megkeresem a forrást, és ott modulo 2 számolnak. Jah, mod2 nyilván összefüggők, de az én esetemben abszolút nem indokolt afölött a test fölött számolni. Arról már nem is beszélve, hogy ha elfogadnám ezt a számolási módot, az egész bizonyítandó ökörség lenne. Szerintem. De nyilván hülye vagyok, és nem tudhatom. Most nagyon rossz kedvem lett.

Hol vagyok?

Szeretnék verseket írni, de mintha kilopták volna ezt belőlem. Nem tudok koncentrálni rá, csak ha kiverem a fejemből azt, amit az egyetemen tanulok, olyan más a kettő, persze lehet, hogy simán érzelmileg vagyok kicsit lepukkant állapotban. Elvesztem, kérem a becsületes megtalálót, hogy adjon le a portán vagy a hangosbemondónál!