3 hete
2010. március 31., szerda
Kiköhögöm azt a szakdolgozatot végre
Itt a tavasz, csicseregnek a madarak, virulnak a vírusok, burjánzanak a bacik. Azért van egy bizonyos varázsa pizsamában pipacsos paplanba csavarodva ülni a kandalló előtt, csak az a fránya papírzsepiköteg rontja le az összképet. Viszont mivel megmozdulni se esik jól, nyugodtan elkezdhetem (elkezdhetném már igazán!) pötyögni a szakdolgozatomat. A szünetben jó lenne nagyjából megcsinálni az egészet, csak azt nem tudom pontosan, a hivatkozásokat hogy kell beletűzdelni, de majd utánanézek, és az is zavar csöppet, hogy abban az idétlen LaTeX-ben kell megírni. Lehet, hogy célszerű lenne beszerezni hozzá valami szerkesztőt, mert ilyen fapados megoldásban - kvázi jegyzettömbben, csak máshogy hívják, de a parancsokat ugyanúgy a kobakomból előrántva kell begépelni - kicsit macerás néha a használata. Na sebaj. De a témámat szeretem szerintem.
2010. március 29., hétfő
Piszkozat
Ezt csak most firkáltam, és beteg vagyok, és ezért lehet, hogy csak ezért nem dobom ki rögtön, és lehet, hogy holnap nem is fog tetszeni, de most kipakolom ide, el ne vesszen szegény. Meg hát, ha nem is jó, azért még maradhat tán okulásul, mit hogyan ne tegyek többet...
Dallammá feszít a szél
maga előtt görget
abból már miket mesél
nem kérek én többet
szép szavakkal hiteget
fülembe duruzsol
és ki látott még ilyet!
rámkacsint hamisul
csalfa csókját arcomra
kéretlen cuppantja
tenyerembe karcolja
címét a cudarja
írjak neki levelet
ne kettőt, ne hármat
cirógat, hízeleg
írjak neki százat
írjak tölgyfalevélre
szerelmes sorokat
amit minden vidékre
magával sodorhat
de hogyha elhagyom
(ugye sose tennéd?)
bizony megláthatom
ő mekkora fenség
viharfelhők seregét
küldi a nyakamra
beleszédül, aki él
a nagy zivatarba
letépkedi rögvest
az összes virágot
körbefutni nem rest
az egész világot
úgy tud ordítani
belesajdul a fül
ne akarjam hagyni
őt egyes-egyedül
nincsen neki társa
mire ráfúj, elszáll
nincsen nyugovása
legyek hát virágszál
kicsiny gomblyukába'
Régi - mazsolázgatok
Drágaság!
Látod?
Madár száll
Ott!
Fáj a szárnya,
Tépte kánya,
Csípte fagy...!
Te még nagyon kicsi vagy.
Nem érted,
Nem éred
Még fel
Ésszel,
Csak reméled,
Hogy megéled
Az időt,
Midőn
A hajnal
Arannyal
Fest békét,
S nincs kétség,
A kánya
Zöldséget evett vacsorára.
2010. március 27., szombat
2010. március 26., péntek
Vezetékgyógyász- és elromlítász
A laptoptöltő madzagja - feltehetően az időnként előforduló hajlott állapotba kerülés következtében - egy kicsit eltörött, vagy mit szoktak ezek csinálni. A műanyag is megadta magát, amibe csomagolva vannak a fémbigyók - tudtátok, hogy ez ilyen furán csavarosan van ott bent tekeredve? -, és sajnos a fémbigyók is, legalábbis erre enged következtetni a tény, hogy érintkezéshibás jellegzetességeket mutat újabban. Tudjátok, ez a megmozdítom, és megjavul, illetve megmozdítom, és elromlik dolog. Hát, nem vagyok a vezetékeknek nagy barátja, Murphy büszke lenne rám. Én ugyan nem értek ennek a megszereléséhez, de vevő vagyok alternatív megoldásokra, sőt, néha egészen szeretem őket, ezért mint ahogy a törött végtagokat szokás, sínbe tettem szegénykét. Azért gipszet nem öntöttem rá, bár kacérkodtam némi gyurmafelhasználással, végül egyszerűen csak narancssárga keményebbféle papírhulladékból és celluxból állítottam össze a merevítést. Lekopogom, de eddig jónak tűnik, szépen elvittem a rögzítményt a következő ízületig, ahogy a már említett végtagoknál szokták, habár itt ízület helyett csak fixebb műanyagborítású részek vannak. Egy kicsit büszke vagyok magamra, habár annyira nem kéne, mert tulajdonképpen jelentősen hozzájárultam az elromláshoz.
2010. március 25., csütörtök
Összedobált gondolatfoszlányok
Csináltam sütit egy szülinaposnak, de elég rosszul sikerült. Kemény lett. Azt mondták, finom, de azért egy kicsit csalódott voltam...
Aztán elmentünk, és leültünk a Duna partján álldogáló padok egyikére, és beszélgettünk. És aztán az egyik szaktársammal inkább áttelepültünk a hintához erőteljes kérlelésem hatására, és hintáztunk, és beszélgettünk személyes dolgokról, a fiúkról, akik furák, és néhány lányról, akik szintén. És ez olyan jó volt, mert most úgy érzem, hogy jobban a barátom lett, mint eddig. Aranyos lány, kedvelem. Egyébként annyira jó, hogy ilyen meleg van, lehet szoknyát hordani, és nem fázok, és kabátot viszont lehet nem hordani, mert úgy se fázok. Rájöttem, hogy kendőt kötni a hajamba jó dolog, de legalábbis nekem tetszik. Egy sötétkék kisgyopárosat szoktam e célra használni. És ha hűvösödne, vagy fúj a szél, akár a nyakamba is köthetném a hajam helyett, bár erre még nem volt példa. És ezzel a lánnyal, akivel hintáztunk, majd elmegyünk szombaton erre a dologra, mármint a dobolós fényleoltósra, ami a várban lesz. Már várom. Egyébként később a többiek is csatlakoztak hozzánk a hintánál. Őket is szeretem, de velük nem szoktunk ilyesmikről beszélgetni, legalábbis eddig még nem fordult elő. Egy kicsit távolabb vannak, de én örülnék, ha közelebb jönnének ők is. Már megszelídítettek, csak lehet, hogy nem tudják, vagy nem érdekes számukra. Na jó, ezt inkább hagyjuk.
Mostanság három zh-t írtunk, ebből eddig egy ötös lett, egy négyes, de egy beadandóval, vagy javítóval még csinálhatok belőle ötöst, és szeretnék is. A harmadik majd kiderül, de eddig jó a mérleg. Azért mindig elkövetek rémesen ostoba hibákat, például a mínuszokat néha szeretem elsikkasztani. Sokan így vannak ezzel, a matematikusok tényleg nem tudnak számolni. Persze, mert nem is látunk jóformán számokat. Elszoktunk tőlük.
2010. március 21., vasárnap
Belekacagnék
Becipzározom magam a csendbe:
néma sikoly kering benne,
Zajokról álmodok:
Koppanó, cseppenő,
dobbanó, rebbenő,
színes ákombákom-álom,
a valóság köpenyét kivágom
egy cikkcakk-ollóval,
hét fehér hollóval
húzott hintón robogok tova
a semmibe és az akárhova -
mindegy, én álmodom.
A lyukas köpenyt befoltozom,
hollóimat kicsapom a legelőre,
ledőlök egy nagy piros heverőre,
ő is hever, én is heverek,
ő nyikorog, én meg nevetek:
kizártam magam, azt hiszem,
kulcs a zsebedben, édesem,
ha beengedsz, megbánod,
a nyakadba ugrálok,
és belekacagok a füledbe.
(Most megsajdult a szívem egy pillanatra, mert eszembe jutott, akire gondolva ezt írtam még régebben.)
2010. március 19., péntek
Balfönt
Ha az ágyam bal felső sarkába húzódok (felső alatt nyilván azt értem, ahol a fejem van), akkor jól szól a rádió. Az embereknek bal oldalt fönt van a szívük. Akkor bal oldalt fönt mindig minden megoldódik, csak idő kérdése?
Sóhaj
(Azért talán így leírva jobb már egy kicsit. El kellene mosogatnom, vagy festenem kéne. Az előbbit muszájból, a másodikat meg hogy kibújjak a világból picit.)
Zzz
Nem tudom, miért, de nagyon rosszul szól a rádióm. Zizeg, ez ugyanolyan hangban, mint látványnak a hangyák a képernyőn. De most ez a zizegős hang pont olyan, mint ami belül van, az is mákszemes, és reszket, sőt zizeg is. És abban is buta régi dalok szólnak most rosszul előadva, értelmetlen szavakkal összefűzve.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
