2010. június 30., szerda

Frissdiplomás!


...bár még nem kaptam meg. De ötös lett a záróvizsgám! Valószínűségszámítás és sztochasztika tételt kaptam, hááát, a valszám nem a kedvenc állatfajtám, de kedves mosolygós vizsgáztatóknál feleltem, a szakdogavédésemben is csak a bevezetőmbe kötött bele egy pindurit az egyik bácsi - amivel mondjuk nem értek egyet, de teljesen mindegy.
Elég maratoni volt, míg kijutottam abból a teremből, hát még mire eredményt is hirdettek. Hárman kaptunk ötöst a hétfői kupacból.

Utána elmentünk megünnepelni, először táncoltunk - másnap alig bírtam lábra állni, lett egy csöpp izomlázam -, aztán fogtuk magunkat, és elvonatoztunk a Velencei tóhoz, és belementünk. Mivel ruhám csak annyi volt, amennyit viseltem, csak térdig mentem bele, addig tudtam felhajtani a nadrágom. Nagyon kellemes a víz! Megnéztük a napfelkeltét, az egyik reggeli vonattal visszajöttünk Pestre, visszavillamosoztam a koliba, és röpke - tartalmas - 27 órai ébrenlét után elszenderedtem, vagy inkább belezuhantam az ágyba meg az álomba.
Volt néhány vicces pillanat, például a Záhonyra futottunk, vagy a "jó estét!"-ünkre a "jó reggelt!" válaszok...
Hú, még mindig fáradt vagyok.

Egyébként elhatároztam, hogy annyi buborékfújót veszek, ahanyast kapok. Az egyik boltban, ahol végre tartottak, megkérdezte az eladó lelkesen mosolyogva, hogy hányat kérek, de mikor rávágtam, hogy kilencet - a szobatársam négyest kapott -, akkor picit meghökkent, és mondta, hogy annyi sajnos nincs. De később egy másik boltban már kaptunk. Ma este elmegyünk bóklászni/hintázni/beszélgetni/fáramászni/bubifújni/akármitcsinálni. Csak azt sajnálom, hogy a színes ceruzáim és az összes ilyesmizém otthon van. Holnap elvileg szerzek egy igazolást a diplomáról a felvételihez, és akkor ki is költözök.

Huhh.

2010. június 23., szerda

Jajajaj


Hát félek, na. És nem voltam elég szorgos. De legyen szerencsém, jó? És ne bántsanak nagyon, jó? Pénteken felvételi, hétfőn záróvizsga. Szóval most félek...

2010. június 16., szerda

Egy nagy szusszanás


Hát sikerült levizsgáznom mindenből, bár kicsit pechem volt néha, máskor szerencsém, kicsit viccesen hullámoznak a jegyeim, de hamar letudtam mindent. Most lehet koncetrálni a felvételi-záróvizsga kettősre. Ez még annyira talán nem vidám dolog, mert azt hiszem, ebbe még egy jó nagy löket energiát bele fogok fektetni... (Hogy honnan veszem? Hm majd csak találok még valahol a sarokban...)
Mindenesetre ma mindenképp tartok egy pihenős napot, mindjárt neki is állok festegetni-ragasztgatni-nemtudommitcsinálni.

2010. június 4., péntek

A bárány és a farkas


A tegnapi vizsgám viccesen alakult, olyan könnyen feledhetőnek éreztem az anyagot, meg is beszéltük az egyik szaktársammal, hogy én márpedig a kettes tételt akarom (nem fűztem hozzá olyan nagy reményeket, hogy sikerül megkapnom, de hát legalább akarjam), ő azt mondta, a hármas a kedvence, neki az kell. Beültünk úgy, hogy ő ült a szélen, mellette én, mellettünk további két ember. Jött a bácsi, és kiadta sorban a kettes, hármas, négyes, ötös tételt. Röhögtünk kicsit. Nem kellett volna előre engednie az ajtóban, akkor pont megkaptuk volna a kedvenceinket, de azért így is örültem. Igaz, hogy itt-ott kicsit bizonytalan voltam az átalakítgatásokat illetően, el is csaltam néhány konstansszorzót, volt benne egy leheletnyi humbug. A kérdésekre nem tudtam teljesen válaszolni, de azért körülbelül, és rendes volt, és ötöst adott.

Ehhez képest a mai... Irtózatos vérengzés volt. Tizenötből öt embernek sikerült átmenni, pedig a múltkor meg állítólag boldog-boldogtalant átengedett. A következő vizsgaidőpont létszámkorlátja 45 fő, ez hamar be is telt, az utána következő alkalom is büszkélkedhet már 15 fővel. Csak az a bökkenő, hogy az bizony egyes embereknek már nem jó, mert a záróvizsgájuk után lenne... Hogy mit kezdenek vele? Gondolom, csereberét. Én nem szívesen adnám a későbbi időpontomat, de ha valakinek ezen múlik, akkor persze megteszem. Majd meglátjuk. Ja igen, én a szerencsés öt emberben vagyok, nem a kirúgott tízben, tételosztáskor annyi szerencsében azért részem volt, hogy előttem a legundorítóbb direkt szivatásokat (higgyétek el, tényleg annak szánta) kiszórta másoknak, és nekem már csak közepesen csúfság jutott. Így négyes lett. Hát ez a négyes felér vagy három ötössel a szememben.

Kedden jön a következő, a sorminta alapján - no meg a többiek elmondása szerint - egy báránytípus. Azért majd még megnézem, mennyire guszta az anyag, tartok tőle, hogy kevéssé...

2010. június 2., szerda

Hümm.


A vizsgaidőszak nagyon elmagányosít.

(Mennyivel jobb lenne, ha nem lehetne megbukni, hanem csak bónuszokat szereznél a minél jobb jeggyel. Félelemfaktor nélkül valószínűleg jobban lehetne tanulgatni, nem mindenbe csak belekapni. Jó, tudom, hogy ez életszerűtlen, de álmodozni szabad, nem?)